Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hatályon kívül helyezné a pedagógusok tanítási időkeretre vonatkozó jogi szabályozást a KDNP képviselője.
A közoktatási törvény módosítását kezdeményező javaslatot beterjesztője, Michl József azzal indokolja, hogy nagy számú panasz és jogértelmezési probléma merült fel az előírás miatt, és gyakorlati alkalmazása is számos nehézségbe ütközik. A jelenlegi jogszabály, amely a pedagógusok munkájának megszervezését legalább kéthavi tanítási időkeret kialakításával írja elő, egyrészt komoly adminisztrációs terheket ró az intézményekre, másrészt több egyedi eset kezelésre nem alkalmas - írta az Országgyűlés oktatási bizottságának kereszténydemokrata tagja.

Michl József a problémák között említette, hogy a pedagógusok csak leghamarabb kéthavonta — illetve hosszabb, négy vagy hat hónapos időkeret alkalmazásakor még később — jutnak hozzá a számukra jogosan járó óradíjhoz, illetve egyes oktatási formák esetében alkalmazhatatlannak bizonyult az előírás.
Mindezek alapján javasolja a kormánypárti politikus a tanítási időkeretre vonatkozó jogi szabályozás hatályon kívül helyezését, hozzátéve, hogy ezzel egyidejűleg természetesen hangsúlyosan megjelenik továbbra is a törvényben, hogy csak a heti kötelező óraszám felett ténylegesen teljesített többlettanítás után részesülhetnek a pedagógusok pluszdíjazásban, óradíjban. A törvény - elfogadása esetén - 2011. szeptember elsején lépne hatályba.
MTI
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.