Önkéntes munka érettségi előtt: háromszáz iskolában már bevett szokás

Magyarországon ma több mint háromszáz iskola diákjai dolgoznak önkéntesként - mondta az m1 Ma reggel című műsorában Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár.

  • Eduline

"A nemzetközi érettséginek ma is előfeltétele a közérdekű munka" – jelentette ki a helyettes államtitkár, aki szerint az önkéntes munka kötelezővé tétele olyan kezdeményezés, amelyet a szakma is elfogad. Mint mondta: szeretnénk megnézni, mennyire adaptálható az érettségi előtti közérdekű munka Magyarországra. 

Önkéntesség: 2014-től kötelezővé teszik

Legkorábban 2014-től lehet az érettségi vizsgára bocsátás előfeltétele az önkéntes munka, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szombati sajtótájékoztatóján arról beszélt: ötven órányi munkát tennének kötelezővé, a diákok hetente kétszer látogatnának el idősek otthonába, gyermekotthonokba, az elvégzett feladatokat pedig dokumentálniuk is kellene.

eduline

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.