Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Háromezer tanári állás szűnhet meg az új román oktatási törvény bevezetése miatt – állítja a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége.
„A 2011-es költségvetési törvényben az szerepel, hogy a tanügyi kiadásokra huszonöt százalékkal kevesebb pénz jut majd. Így elkerülhetetlenné válnak az elbocsátások a második félévben” – áll Simion Hancescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének elnökének közleményében.
Daniel Funeriu oktatási tárcavezető csütörtökön kijelentette: egyetlen tanár sem veszti el az állását, a szakszervezetek információi nem valósak. Az oktatási törvényt kedden hirdette ki a román államfő, miután az alkotmánybíróság elfogadta a jogszabályt.
eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.