Hetek óta hiába várnak fizetésükre a tanárok Nagyszekeresen

Nem kapták meg októberi fizetésüket a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyszekeres általános iskolájában dolgozó tanárok - írja a Szon.hu.

  • Eduline
„Túl sok normatívát hívtunk le a diákok után, ebből egy jókora összeget visszavett az államkincstár. Inkasszó került az önkormányzat folyószámlájára, végül nem maradt pénz a dolgozók fizetésére. A múlt havi béreket hitelből fogjuk rendezni, a novemberi fizetésekre viszont már megvan a szükséges fedezet” – nyilatkozta a lapnak Karácsony Sándor, Nagyszekeres polgármestere, aki szerint napokon belül átutalhatják a pénzt az iskola tanárainak és dolgozóinak.

A nagyszekeresi általános iskola
www.nagyszekeres.hu

Nemcsak a nagyszekeresi, hanem a zsarolyai, a nemesborzovai és a kisszekeresi diákok is ebben az általános iskolában tanulnak – a pedagógusokon kívül a település óvodájában dolgozók sem kapták meg októberi fizetésüket. Még ennél is rosszabb a helyzet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vilmányban, ahol szintén nem tudták kifizetni az önkormányzati dolgozók, tanárok és óvónők bérét: a település általános iskolájában kikapcsolták a gázt, így hetek óta nincs tanítás.

eduline

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.