Saját tanítványát veszi feleségül a 47 éves tanár

Eljegyezte volt tanítványát egy 47 éves brit tanár: a férfi öt évvel ezelőtt szeretett bele az akkor második évfolyamos középiskolásba.

  • Eduline

A 47 éves ének-zene tanár és az akkor 16 éves diáklány kapcsolata óriási botrányt okozott öt évvel ezelőtt: az aberdeeni Kincorth Academy oktatóját elbocsátották állásából később pedig feleségétől is elköltözött.

Kincorth Academy

John Forrester azóta sem vállalhat oktatói munkát, ezért több más szakmában dolgozott az elmúlt években, egykori tanítványával ma már két közös gyermekük van. „A kapcsolatuk 2005-ben nagy felháborodást váltott ki, hiszen több mint harminc év közöttük a korkülönbség, ráadásul az iskolában szerettek egymásba. Ennek ellenére minden családtag elmegy az esküvőjükre” – mondta a The Sun című brit lapnak a pár egyik barátja.

eduline

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.