Nem jár jól az az iskola, ahol csak októberben kezdődik el a tanév

Csak októberben kezdődhet el a tanév Tiszabecsen, miután az iskolafelújítást végző kivitelező cég és a helyi önkormányzat között elszámolási vita keletkezett - írta szerdai számában a Kelet-Magyarország. Az elmaradt tanítási napokat szombati tanítással és az szünetek megnyirbálásával próbálják majd pótolni.

  • Eduline

Az önkormányzat csaknem 300 millió forintot nyert el tavaly az iskola épületének fejlesztésére, a közbeszerzési eljáráson nyertes fővállalkozónak pedig augusztus végén kellett volna átadnia az új épületet. A felújítás azonban nem fejeződött be határidőre, mivel elszámolási vitába keveredett egymással az önkormányzat és a kivitelező cég.

A polgármester és a fővállalkozó részvételével tartott tantestületi értekezleten döntés született arról, hogy az iskolakezdést október 4-re halasztják - mondta a szabolcsi napilapnak Borbély Péter iskolaigazgató. A kimaradt 22 napot szombati tanítással, szünidők megrövidítésével, saját szabadnapok tanítási célú felhasználásával pótolják be.

A tiszabecsi általános iskola

Lőrincz Gusztáv, Tiszabecs polgármestere a Kelet-Magyarországnak elmondta: az önkormányzat időben megkapta a kivitelezéshez szükséges előleget a Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.-től (VÁTI), s annak fordított áfával csökkentett részét átutalta a fővállalkozó Archibest Kft.-nek. A társaság állítása szerint viszont eddig csak az első részszámla értéke érkezett meg hozzájuk, annak ellenére, hogy a második és a harmadik részszámla fizetési határideje is lejárt. Ehhez képest a beruházás készültségi foka 98 százalékos - mondta a lapnak Kajdi Ferenc cégtulajdonos. Az építkezéssel megbízott alvállalkozó, a Grexon Magyarország Kft. közben leállt a kivitelezési munkálatokkal, mivel közlésük szerint nem érkezett kifizetés a fővállalkozótól.

Az Archibest Kft. által leadott második és harmadik számla nem lett rendesen lepapírozva, ezért hiánypótlást kellett benyújtani a VÁTI-hoz, emiatt késnek a támogatás további részletei - mondta Lőrincz Gusztáv. A polgármester hozzátette: minden, a szerződésben meghatározott szankcióval élni fognak a fővállalkozóval szemben, így kötbér megfizetésére is kötelezni fogják.

A három település 220 diákját oktató intézményben mindenképpen megkezdődik a tanítás október elején a régi és az új iskola földszintes, különálló épületének hét tantermében. A tantestületi értekezlet arról is döntött, hogy ameddig a beruházás teljesen be nem fejeződik, délelőtt az alsósok, délután pedig a felsősök fognak tanulni. Azt, hogy pontosan mikor fejeződik be az építkezés az iskola háromszintes főépületében, még nem tudni - olvasható a Kelet-Magyarországban.

 

mti

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.