Félmillió gyereket nyilvánítottak fogyatékosnak a támogatásokért

Az angol Ofsted iskolákat ellenőrző független intézmény most nyilvánosságra hozott vizsgálata szerint a szigetországban tömegével nyilvánítottak csökkent értelmi képességűnek diákokat, hogy az utánuk járó támogatásokat begyűjtsék – írja a The Times napilap.

  • Eduline

A 80 oldalas riport szerint az angol iskolákban tanuló 8,5 millió diákból 1,7 millió mint csökkent értelmi képességű tanuló végzi a tanulmányait. De az Ofsted ellenőrei szerint ebből közel félmillió esetben nincs elég bizonyíték a gyerek negatív besorolására. „Az iskolák úgy gondolják, hogy a diákoknak sajátos nevelési igényei vannak, pedig a legtöbb esetben mindössze hatékonyabb tanításra lenne szükség” - nyilatkozta Christine Gilbert, iskolai főellenőr a The Timesnak.

A tanár szakszervezetek és a különböző tanári testületek felháborodtak a vizsgálat eredményén. Chris Keates, a tanárok szakszervezetének (NASUWT) titkára elfogadhatatlannak találta „hogy a felügyelőrendszer általánosan a tanárokra hárítja a problémát, amiért több megítélés is létezik a sajátos oktatást igénylő tanulók besorolásával kapcsolatban.” 

huttonceprimaryschool.co.uk

Az Ofsted riport szerzői azonban hajthatatlanok maradtak az érvekkel szemben. Szerintük a leminősítések mögött az áll, hogy ilyenkor a tanár külső segítséget igényelhet tanársegéd és speciális órák formájában, ilyenformán letolhatja magáról a felelősséget, az igazgató pedig szemet huny, hiszen az iskola így több támogatást kap. Így végzik a lassabb, lustább, alul teljesítő gyerekek ebben a kategóriában, pedig nem különböznek társaiktól, csak esetleg több motivációra és más, hatékonyabb tanítási módszerre lenne szükségük. Az Ofsted a jelentésében olyan iskolát is említ, ahol a diákok 70 százalékát a „különleges tanulási igényű” kategóriába sorolták. A jelenség ráadásul borzasztóan pénzigényes, mert a különórák és a tanársegédek alkalmazása sokkal több pénzt emészt fel, mint az új, hatékonyabb tanárok felvétele.

Az Ofsted új rendszer kidolgozására szólította fel a kormányt, amely elismerte, hogy vannak kiskapuk a speciális igényű gyermekek támogatási rendszerében. Sarah Teather, az oktatási minisztérium gyógypedagógiai részlegének a felelős titkára találkozót tartott az értelmi fogyatékkal élő csoportok, illetékes szülők és jótékonysági szervezetek képviselőivel, hogy megvitassák a kérdést. „Az Ofsted jelentésben megfogalmazott kritikák ismerősek, és a probléma megoldása nem csekély kihívást jelent. Ennek ellenére fontos a diagnózis, hogy a rendszert ezen értékelések  hatására úgy tudjuk átalakítani, hogy minden család a számára legmegfelelőnn támogatást kaphassa.”

Krisztina O'Brien

London

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.