Iskolai kérdőív kényes kérdésekkel

Felháborodást keltett Nagykanizsán egy egészségügyi felmérés, amelyet a helyi középiskolákban végeztek el nemrég. A tanulóknak kérdőívet kellett kitölteniük, amelyen több szülő szerint "kényes" egészségügyi adatokat kértek a diákoktól - írta a pénteki Népszabadság.

  • Eduline

A napilap szerint a tanulóknak egyebek mellett saját maguk és családtagjaik jelenlegi, valamint korábbi betegségeiről kellett beszámolniuk, így például arról, van-e rokonságukban olyan, aki elmebetegségben szenved. Egy szülő azt kifogásolta: lányának még arra is választ kellett adnia, hogy "mikor menstruált először, hány napig tartott, s voltak-e panaszai".

Volt, aki nem csak a kérdéseket bírálta, hanem azt is: adatvédelmi szempontból aggályos, hogy a kérdőíveket a tanárok, s nem az orvosok, védőnők gyűjtötték össze - olvasható a cikkben.

Balogh László, az egyik érintett középiskola, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója a Népszabadságnak azt mondta: a nagykanizsai Egészségügyi Alapellátási Intézmény megbízásából töltették ki a kérdőívet a diákokkal azért, hogy az iskolaorvosok baj esetén rendelkezzenek megfelelő információval.

Kercsmaricsné Kövendi Ibolya, az egészségügyi intézmény vezetője a napilap megkeresésére azt közölte: az iskolaorvosoknak kötelességük az új tanulókról felmérést készíteni, s ezt a procedúrát szerették volna megkönnyíteni azzal, hogy adatlapokon gyűjtik össze az információkat. A vezető szerint a kérdéssort nem érheti bírálat, hiszen azt a jogszabályok alapján állították össze. Hozzátette viszont, hogy az adatlapok begyűjtését a panaszok miatt szigorítják, a jövőben zárt borítékban, közvetlenül az iskola védőnőjének kell majd leadni a dokumentumokat.

mti

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.