Új iskolákat hoznak létre ciszjordániai zsidó telepeken

Az építkezési moratórium ellenére az izraeli kormányfő hozzájárult ahhoz, hogy új iskolákat hozzanak létre ciszjordániai zsidó telepeken - jelentette az izraeli média vasárnap este.

  • Eduline

Benjámin Netanjahu jóváhagyta azt a tervet, amely szerint 12 különböző telepen összesen 23 osztálytermet alakítanának ki mobil lakókonténerekben. Az izraeli kormány tavaly novemberben hirdetett moratóriumot a ciszjordániai telepek bővítésére, s a rendelkezés szeptember végéig még érvényben van. A palesztin vezetés viszont az izraeli telepbővítések teljes leállítását követeli a majdani palesztin állam tervezett területén.

A miniszterelnök döntésének hátterében heves vita zajlott az igazságügyi, a védelmi és az oktatási tárca között. Az utóbbi a most bejelentett tervet támogatta, a helyettes főügyész viszont - a szükséges építési engedélyek hiányára hivatkozva - elutasította azt. A védelmi minisztérium azt hangoztatta, hogy még a telepesek legsürgetőbb oktatási igényei sem indokolhatják a törvény megkerülését. Ehud Barak védelmi miniszter álláspontját végül annyiban vették figyelembe, hogy a döntés szerint az engedély nélkül épült kisebb vadtelepeken nem lesznek újabb osztálytermek.

Májusban közvetett izraeli-palesztin tárgyalások kezdődtek amerikai közvetítéssel. Izrael 2008 végi, 2009 eleji gázai offenzívája nyomán szakadtak meg a közvetlen megbeszélések, s azok felújításának feltételéül Mahmúd Abbász palesztin elnök az izraeli telepbővítések befagyasztását szabja.

mti

 

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.