Jobban teljesítenek a leszbikusok által nevelt gyerekek

Több pszichológiai, viselkedési jellemzőben és az iskolai előmenetelben is jobban teljesítettek hagyományos családban nevelkedő társaiknál a leszbikus szülők kamasz gyerekei - állapította meg az első olyan felmérés, amelyben születésüktől követtek nyomon leszbikus családokba született gyerekeket.

  • Eduline

A Pediatrics című szakfolyóirat hétfői számában tette közzé Nanette Gartrell, a Kaliforniai Egyetem pszichiáter és jogász professzora tanulmányát. A kutató munkatársával 154, 1986 és 1992 között, leszbikus szülők által alapított családba született gyerek sorsát követte nyomon 17 éves korukig. Ez az első olyan tanulmány, amelyben kizárólag már vállaltan leszbikus anyák donorspermium alkalmazásával fogant gyerekei vettek részt. Az elemzés egyik célja annak megállapítása volt, miként hat az azonos nemű szülők által nevelt gyerekek pszichológiai fejlődésére, iskolai teljesítményére és közösségi beilleszkedésére az otthoni környezet, illetve mennyiben térnek el ezek a jellemzők a heteroszexuális párok által nevelt gyerekekre vonatkozó mutatóktól.

wikiland

A cikk szerzői megállapították, hogy a leszbikus anyák által - akár partnerrel, akár egyedülállóként - felnevelt gyerekek igen hasonló pontszámot értek el a fejlődési és viselkedési teszteken, mint a heteroszexuális szülők által nevelt fiatalok. Ezek az eredmények várhatóak voltak, mert korábbi tanulmányok hasonló eredményre jutottak olyan gyerekekkel, akik anyja születésük után lépett ki heteroszexuális kapcsolatából, és választotta a leszbikus életvitelt. Az azonban meglepte a kutatókat, hogy a leszbikus otthonokban felnevelt gyerekek számos területen jobb pontszámot értek el azokhoz képest, akik a szokásos családmodellben nőttek fel. Ilyennek bizonyult az önértékelés, az önbizalom, de jobb volt az iskolai tanulmányi eredményük is, és kevesebb magatartási probléma - például a szabályok megszegése vagy agresszió - bukkant fel náluk.

A kikérdezések során a kamaszok 41 százaléka számolt be valamiféle őt ért diszkriminációról, amely azzal volt összefüggésben, hogy azonos nemű szülők nevelik. A kutatók azonban nem találtak különbséget a gyerekek e csoportja és a nem diszkriminált kamaszok között az elért pontszámokat tekintve. Arra a kérdésre, hogy mire vezethetők vissza a leszbikus anyák által felnevelt kamaszok előnyei egyes területeken, a témát 24 éve kutató Gartrell a Time magazinnak kifejtette: "Ezek az anyák erőteljesen részt vesznek gyerekeik életében, ami az egészséges végkifejlet legjobb receptje a gyerekek szempontjából. Nagyon fontos jelen lenni, jó kommunikációt folytatni velük, eljárni az iskolájukba, megismerni, mi zajlik ott, bekapcsolódni a gyerekek életének különböző aspektusaiba".

mti/eduline 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.