Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A dél-kínai Luolang elemi iskola minden tanulója ismeri a legfontosabb szabályokat. A kanyargó hegyi út mellett álló, sárgára és narancsszínre festett épületbe járó diákok betéve fújják, hogy nem szabad rohangálni a termekben, mindenkinek már becsöngetés előtt el kell foglalnia a helyét, és illik jelentkezni, ha valaki kérdezni akar. Azt is tudják, hogy útban az iskolába vagy onnan hazafelé kötelező integetni minden elhaladó gépkocsinak.
Az iskolai hatóság azért dolgozta ki a szabályokat, hogy csökkentse a balesetek számát, de céljai közé tartozott az is, hogy udvariasságra nevelje a nebulókat - írta a The New York Times tudósítója a helyszínről. Csakhogy az internetes fórumokon ezrével érkeznek a bírálatok.
"Ez egyszerűen szánalmas" - olvasható egy vélemény. "Csak ostoba hivatalnokok terhelnek meg ilyesmivel gyerekeket ahelyett, hogy inkább korlátoznák a járművek sebességét" - hangzott egy másik kommentár.
Amikor a diákokat arról faggatják, betartják-e az előírást, ideges vigyorgás a válasz. A szabályozás célja a járásiak szerint biztonságosabbá tenni a közlekedést a kanyargó hegyi utakon, egyszersmind jó modorra tanítani a kisdiákokat. Csaknem 30 iskola található olyan hegyi utak mentén, ahol nincs járda. A sebességet korlátozó közlekedési táblák ritkák, gyakorlatilag semmi sem jelzi, hogy iskola van a közelben.
Lung Kuo-ping, a járás oktatási irodájának helyettes vezetője szerint idővel a kormányzat ezeket a közlekedési táblákat is felszereli majd. Addig azonban az, hogy a gyerekek integetnek a kocsiknak, elejét veheti néhány balesetnek: a vezetők könnyebben észreveszik a tanulókat, azok pedig a kocsikat. Luo Zsung-mej, az elsősök tanítónője egyetért ezzel . "Amióta üdvözlik az autósokat, nem volt baleset" - állítja.
A 63 éves Kuo Juo-csang, akinek az unokája jár az iskolába, már kétkedőbb. "Ha az autók csak egy irányból jönnek, persze nem rossz megoldás az integetés. Ám ha mindkét irányból közeledik kocsi, a gyerekek már nem tudják, hogy merre forduljanak" - mondja.
mti
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.