Iskolásokra támadó fiatal rablókat fogtak el Budapesten

Iskolásokat megtámadó rablóbandát fogott el a rendőrség; az elkövetők tavaly decemberben egy felnőttet rablás közben életveszélyesen megsebesítettek - közölte Fülöp Valter, a XII. kerületi rendőrkapitányság vezetője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

  • Eduline

A banda a fővárosban tevékenykedett, tucatnyi rablást hajtott végre. Főként iskolák közelében támadtak meg gyerekeket, akiknek erőszakkal vagy fenyegetéssel elvették a pénzét, a telefonját és más értékeit.

A kapitányságvezető tájékoztatása szerint a 15, 16 és 17 éves fiúkból álló csoport tavaly december 15-én egy 22 éves fiatalembert is megtámadott a fővárosban. Az őrizetbe vett elkövetők közül a legfiatalabb, 15 éves fiú egy késsel hátha szúrta a férfit, aki májsérülései miatt életveszélyes állapotban került kórházba.

A három fiatalt kedden fogták el, miután a rendőrség által már több napja figyelt óbudai Szentlélek téren egy késsel kiraboltak egy iskolást; a diák pénzét elvették, majd a mobiltelefonját akarták megszerezni. Fülöp Valter közlése szerint a bűncselekményt a civil ruhás nyomozók szeme láttára követték el. A rendőrség kezdeményezi a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

A kisiskolásokat a rendőrség arra figyelmeztette, hogy csoportosan közlekedjenek, értékeikkel ne hivalkodjanak, és ha erősebb fiatalok állják körbe őket, ne tanúsítsanak ellenállást. Ha lehetőségük van erre, kérjenek segítséget vagy szaladjanak el.

 

mti

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.