Népszerű a Karácsony Akadémia Németországban

A karácsonyi dalok éneklésének, a mesék helyes felolvasásának technikáját és az ünnepi asztal melletti illedelmes viselkedést is elsajátíthatják a gyermekek és szüleik az adventi időszakban a trieri karácsonyi egyetemen.

  • Eduline

Rudolf Hahn, a karácsonyi akadémia vezetője - "civilben" a Trieri Egyetem igazgatója - szerint a közös éneklés, olvasás és étkezés remek alkalmat biztosít a családoknak, hogy minél több időt töltsenek együtt. Elmondta, hogy programjaikkal elsősorban a régi hagyományokat szeretnék feleleveníteni. Emellett fontos céljuk, hogy a gyerekeket és a fiatalokat elcsábítsák a játék- és a számítógépek mellől.

A karácsonyi dalok tanfolyamán négy-nyolc éves kisgyerekek éneklik teljes átéléssel a hagyományos ünnepi dalokat. Anna-Maria Goerres-Caspers zenepedagógus szerint a kurzus elején a kicsik többnyire csak az első versszakokat tudják. Karácsony közeledtével azonban már a teljes szöveget is elsajátítják, a megtanult strófákat pedig később továbbadják szüleiknek.

A kicsik a helyes viselkedést is megtanulják az akadémián: gyakorolják, hogyan kell illedelmesen étkezni. Az asztali illemtanórán az egyenes ülés és az étkészlet helyes használatának technikáját is elleshetik. 

Az anyukáknak és apukáknak is van mit tanulniuk a karácsonyi egyetemen, ők mesefelolvasó kurzuson vehetnek részt. Thomas Vatheuer docens szerint egy történet izgalmas felolvasása az egész családnak jót tehet. Fontos a tempó, a szünetek tartása - a helyes kiejtést és hangsúlyozást a "diákok" parafa dugóval a szájukban gyakorolják.

Peter Spang maga is részt vesz a tanfolyamon. A családapa elmondta: most már tisztában van vele, miért is aludt el eddig kilenc éves kisfiával együtt olvasás közben olyan hamar...

mti

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.