Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
"Diplomás pályakezdők a versenyszektorban 2008" címmel végzett kutatást az Educatio Nonprofit Kft. és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézete a diplomás pályakövetés előkészítésének részeként. A kutatás során felmérték a munkaerőpiac, ezen belül is a HR szakértők véleményét arról, hogy a munkáltatók milyen tudást, képességeket várnak el a majdani munkavállalóktól és gyakran mit kapnak helyette.

Az interjúkból egyértelműen kiderül, hogy a munkaerőpiacon azok a pályakezdők vannak előnyben, akik tanulmányaik során gyakorlatot is szereztek, esetleg bedolgozták magukat egy céghez. Ők csak akkor kliensei a HR-cégeknek, ha valamilyen okból mégsem helyezkedtek el annál a vállalatnál, amelynél korábban gyakornokként dolgoztak.
A közvetítő cégek és maguk a munkáltatók is a jelöltek szakmai hozzáértésén túl nagy figyelmet fordítanak a már megszerzett tapasztalatokra és a személyes, illetve társas kompetenciák meglétére. A megkérdezett vállalatvezetők elsősorban precizitást, önálló munkavégzést, tanulékonyságot, nagy munkabírást és számítógépes ismereteket várnak el a pályakezdőktől.
A vizsgált tizennyolc készség és ismeret közül a frissdiplomások egyedül a társadalmi kérdésekben való jártasság esetében teljesítenek jobban, mint ahogyan az elvárható lenne. A legnagyobb hiányosságok az önálló munkavégzés, illetve a szakmai gyakorlati felkészültség terén vannak. Azonban ez utóbbival kapcsolatban a HR szakértők nem a pályakezdőket, hanem a képzést tartják felelősnek. A tapasztalatok továbbá azt mutatják, hogy a vállalatok gyakran tesznek különbséget két felsőoktatási intézmény diplomája között, gyakran szelektálhatnak a pályakezdők munkájának színvonalával kapcsolatos tapasztalataik alapján.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.