Hárommillió fiatal iskola és munka nélkül Dél-Afrikában

Csaknem hárommillió fiatal dél-afrikai, a 18 és 24 év közöttiek negyven százaléka munka nélkül él, és semmilyen oktatásban vagy képzésben nem részesül. A helyzetet súlyosbítja, hogy a nehéz munkakörülmények miatt egyre több tanár hagyja ott állását - állapította meg egy szerdán közzétett jelentésben a dél-afrikai kormány.

  • Eduline

Blade Nzimande felsőoktatási miniszter szerint a 2,8 millió nem foglalkoztatott fiatal "az emberi képességek nagy pazarlása s a társadalmi és gazdasági fejlődés elmulasztott lehetősége". A jelentős oktatási költségvetés ellenére a gimnáziumban tanulók mindössze 18 százaléka távozik az iskolából az egyetemi továbbtanulás lehetőségével, és az érettségit szerzők száma tavaly 62,7 százalékra esett a 2004-es 70 százalékról.

Bár az apartheid politika 15 éve véget ért, a nehezen hozzáférhető oktatási rendszer és az oktatás rossz minősége miatt sok fiatal marad diploma nélkül. Az egyetemeknek a színvonal csökkentése nélkül lehetőséget kellene adniuk az arra rátermett tanulóknak a továbbtanulásra - tette hozzá parlamenti felszólalásában a miniszter.

A szegénység, kábítószerek, éhezés, erőszak és a serdülőkori terhességek megnehezítik a tanítók munkáját is: minden évben körülbelül 12 ezer tanár hagyja ott állását, tovább növelve a képzett tanárok terén mutatkozó hiányt.

MTI/AFP

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.