Pályázat az outsourcing témában írt szakdolgozóknak

A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség céljai között szerepel, hogy a magyar felsőoktatásban részt vevők között ismertté tegye a szolgáltatásipar, az outsourcing fogalomvilágát és összefüggéseit. Az évente kiírt pályázat célja azon egyetemi hallgatók támogatása, akik ezen a területen készítik felsőfokú tanulmányaikhoz kötődő dolgozatukat. A pályázatra július 15-éig lehet beküldeni a 2008. június 1. és 2009. május 30-a között készült, beadott és július 31-éig megvédett szakdolgozatokat.

  • Edupress
Edupress

A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) várja képzési szint szerint felsőfokú szakképzésben, alap-, mester-, főiskolai- egyetemi-, továbbá szakirányú továbbképzésben és PhD-programban, nappali vagy levelező tagozaton részt vett hallgatók munkáit. Olyan dolgozattal lehet pályázni, amelyet a képző intézményhez 2008. június 1. és 2009. május 30. között adtak le, azt július 31-ig sikeresen megvédtek, és a dolgozat központi vagy hangsúlyos területe az outsourcing.

A

pályázat

beérkezésének határideje: július 15.A beérkezett munkákat a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség Képzés Munkacsoportjának tagjai egységes szempontrendszer alapján bírálják el.A nyertes pályázó nevét, dolgozatának címét és a képző intézmény nevét a pályázat kiírója közzéteszi

honlapján

.

A nyertes pályázó 50 ezer forint értékű díjazásban részesül, és előadási lehetőséget kap a szövetség által rendezendő Outsourcing Konferencián vagy közgyűlésen. A kiíró fenntartja a jogot a pályadíj megosztására.

(

www.edupress.hu

)

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.