Hallgatói vélemények az Erasmusról

Sok egyetemista vagy főiskolás gondolt már arra, hogy külföldön tanuljon, de csak töredékük tudja önerőből megvalósítani elképzelését, hiszen a külföldi tanulás sok költséggel jár. Ugyanaz az életszínvonal drágább külföldön, mint itthon, nem is beszélve a lakásbérlésről. Eme nehézségeken hivatott segíteni az Erasmus program. Az Európai Bizottság egyik sikeres és ismert programja mostanáig több mint 2,3 millió egyetemi hallgató mobilitását segítette elő Európában.

  • Eduline

Az Erasmus program egy olyan lehetőség az egyetemisták, főiskolások számára, amellyel - ha teljesíteni tudják a szükséges feltételeket - lehetőségük van ösztöndíjra pályázni. Az egykori Erasmus hallgatók elmondása szerint nagyon is hasznos volt a kint töltött idő szakmai előmenetelük során, de még ennél is jelentősebb a külföldi tanulmányaik alatt kialakított kapcsolati tőke. Nem csupán a fogadó ország hallgatóival ismerkedhetnek meg a kiutazók, hanem a más országból érkező, szintén Erasmusos diákokkal is - elmondhatják magukról, hogy Európa-szerte vannak barátaik.

Egy jelenleg is Hollandiában tartózkodó hallgató elárulta, hogy mindig is nagy utazó volt, ezért pályázta meg az Erasmus ösztöndíjat, és a tanulás mellett egy hosszú vakációnak tekinti ezt az öt hónapot. "A kinti tapasztalataim nagyon kellemesek voltak, az emberek kedvesek és segítőkészek. Az egész ország atmoszférája pozitív számomra" - mondta.

Egy másik budapesti főiskolai hallgatója, aki szeptemberben kezdi meg tanulmányait az Erasmus program keretein belül, elmondta: kíváncsi, milyen lesz külföldön egy teljesen idegen környezetben élni, milyenek lesznek a mindennapok a megszokott barátok nélkül. "Az itthoni társaság hiánya mindenki számára megnehezítheti a kint tartózkodást, de napjaink kommunikációs csatornáival (Skype, msn, e-mail) ez a hiányérzet csillapítható" - számolt be a diák.

Hozzátette: "reményeim szerint hamar be tudok majd illeszkedni, általában nyitott vagyok, így könnyen alakítok ki új kapcsolatokat. Nyelvtanulás szempontjából biztosan nagyon hasznos lesz a kint eltöltendő félév. Ha visszajövök, szeretném letenni a felsőfokú angol nyelvvizsgát, remélem, ezt a tervemet meg tudom kint alapozni."

Az Erasmus pályázatok győztesei ugyan kapnak ösztöndíjat, de a résztvevő hallgatók szerint ez az összeg általában csak arra elég, hogy lakást béreljenek maguknak. A felmerülő félelmek és nehézségek ellenére is megéri azonban pályázni, hiszen ez egy olyan lehetőség, ami ritkán adatik meg az életben. Főleg ha belegondolunk, hogy a kiutazó hallgatók 80 százaléka az első a családban, aki külföldön is tanul.

Forrás: Felvi.hu / Edupress

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu