Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az ínséges időkben néhány szakterületen nagy a bőség.
A hvg.hu NetHangulat index tavaly nyár óta folyamatos csökkenésben van, ami nem csoda a főcímek láttán: leépítések, elbocsátások, felszámolások, csőd, fizetésképtelenség. Az idei első negyedévben a munkanélküliségi ráta elérte a 9,7%-ot. Ami azt jelenti, hogy az emberek nagyobbik részét foglalkoztatják valahol. Sőt, bizonyos szakmák egyenesen aranykorukat élik a gazdasági hanyatlásban:
Könyvvitel: a rossz gazdasági helyzetben a cégek és az egyének is arra törekednek, hogy minden egyes forintot pontosan elszámoljanak.
Oktatás: a válságos időkben utcára került munkaerő esélye az elhelyezkedésre az átképzésekben, továbbképzésekben rejlik, emellett a cégen belüli hatékonysági problémákra ilyenkor derül fény, ezért a belső képzések, fejlesztések szintén fontosak a túléléshez.
Szórakoztatás: a nagy gazdasági világválság idején a filmipar virágzott, az emberek a moziban találták meg azt, ami az életükből hiányzott. Nos, ez most sem lehet másként: a film, videojáték, sport és a kreatív művészet nem fog csődbe menni.
Szerviz: napjainkban az emberek sokkal inkább törekednek javaik megtartására, ilyenkor szinte ökölszabály, hogy csere helyett a javítást választják. A hanyatlásban egy 12 éves autó is megteszi, a csepegő vécéhez is inkább szerelőt hívnak. A gyárakban sincs másként: egy nagyobb egységet inkább javíttatnak, cseréről szó sem lehet.
Alternatív energia: noha a nap- és a szélenergiáról hangos a média, az elkövetkezendő 10 évben, a nukleáris iparban lesz a legtöbb állásajánlat.
Egészségügy: tény, a válságban az emberek többet törődnek az egészségükkel. Ápolók, belgyógyászok, fogászok, szemészek, gyógyszerészek, gyógytornászok kerestetnek.
Jog: tuti területek a diszkrimináció, bevándorlás, zaklatás – szakértőkből hiány várható.
Rendvédelem: soha máskor nem lesz rá akkora szükség, mint a válság legmélyén.
Gondozás: a baby boomos generáció bizony elöregszik, a gondozás és ápolás területeken sosem lesz minden állás betöltve.
Szesz- és szexipar: ez a két ágazat sosem megy csődbe.
Vallás: a nehéz időkben sokan fordulnak lelki megnyugvásukért a hit felé.
Adósságkezelés, behajtás: ahogyan nő a fizetésképtelenség, úgy van egyre nagyobb szükség a tartozások karbantartására.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.