Előbb-utóbb mindenki megtalálja a helyét

Élethosszig tartó tanulás – mennyire van jelen az életedben?

Angolórákra járok, egyrészt manapság már alap a nyelvtudás, a hétköznapokban is hasznos, másrészt jobban kinyílik a világ. Sosem beszéltem jól angolul, most intenzíven foglalkozom vele, az ember akármerre jár, mindig jól jön. Persze eladni így sem tudnának, de szeretnék választékosabban beszélni. Ezért is járok angol anyanyelvű tanárhoz, aki egy mukkot sem tud magyarul. Néha olyan, mintha activity-t játszanánk, rajzolunk, mutogatunk - sokat szoktunk nevetni, jól érzem magam az órákon.

Zeneileg is fontos az angol nyelv ismerete?

Nem jellemző, hogy angolul énekelnénk. Még az elején voltak angol nyelvű feldolgozásaink, ha nem értettem valamit, felcsaptam a szótárat. Ha valamilyen speciális szófordulattal lett dolgom, felhívtam néhány ismerősömet, akik jobban ismerték a nyelvet - hiszen mégiscsak előadó művészetről van szó, az ember legyen tisztában azzal, miről is énekel…

Mikor döntöttél a rendőri pálya mellett, és mennyire tartod jó döntésnek?

Már a gimis évek alatt tudta minden osztálytársam, hogy mi lesz: jogász, közgazdász, orvos, stb. Én pedig ott álltam a 18 évemmel, és fogalmam sem volt, hogy mit akarok csinálni az életemben, nem voltam sosem az az előre tervezős típus. Bizonyára, abban az időben sok Starsky és Hutch ment a tévében. Vonzott az autósüldözés, a kerítésen mászás, a lövöldözés. Akciódús életre vágytam, mivel nem vagyok egy irodakukac fazon. Tehát, kicsattant az agyamból, hogy rendőr leszek, és majd felszámolom a bűnözést. Így elvégeztem a sulit, és bekerültem a rendőrség kötelékébe. Pályafutásom nem volt hosszú: mindössze két és fél évig voltam rendőr. Ez az időszak arra mindenképpen jó volt, hogy felnyissa a szemem, milyen is a világ valójában, nem minden fenékig tejfel, mint ahogyan azt a családunkban megszoktam, elég néha csak a szomszédig menni. Eleget láttam, és nem szerettem volna 35 éves koromra alkoholista lenni, ezért döntöttem úgy, hogy abbahagyom. Sokat tanultam a rendőrségen, de bőven elég volt. Most már tíz éve a zene a fő hivatásom, ezen a vonalon halad az életem már egy jó ideje.

Milyen tanuló voltál?

Soha nem voltam jó tanuló, és nagyon nem mentek a kötelező dolgok. Édesanyám sokszor együtt tanult velem, hogy átsegítsen a nehézségeken, ő már messziről látta rajtam, hogy amikor üreges tekintettel bámulva magam elé tanulok valamit, sosem fogom tudni. Hiába magolta velem a német szavakat, egyszerűen nem szeretem azt a nyelvet, így a mai napig nem tudok egyetlen szót sem németül. Ami érdekelt, azt percek alatt megtanultam, ami nem, azt hetekig verhette a fejembe…

Meddig tervezed a zenélést?

Nem vagyok egy tervezős típus, ahogy esik, úgy puffan. De a véleményem az, ahhoz, hogy az ember tanulni tudjon, nem feltétlen kell iskolába mennie. Elég, ha a megfelelő emberekkel van körülvéve, és érdeklődik, nyitott az új információk iránt. Nem kell feltétlen visszaülni a padba, iskolai végzettségért. Láttam már olyan embert, aki komoly tudással rendelkezett, mégis hajléktalan volt.

Lehet, hogy pont a tudását bizonyító papír hiányzott csak a kezéből…

Az a típus vagyok, aki a jég hátán is megél. Volt, hogy beadtam a jelentkezési lapomat, de aztán nem mentem el a felvételire, mert éppen koncertünk volt. Leginkább egy büfészakot tudnék elképzelni magamnak, mert nagyon hamar bele tudok unni, ilyen vagyok, és kész. De még mindig jobb ez azokhoz képest, akik bemagolják az anyagot, a vizsgán még elmondják, aztán ahogy van, elfelejtik. Egyelőre jól elvagyok azokkal az információkkal, amit tapasztalati úton gyűjtök össze magamnak.

Énekelni tanulsz?

Eleinte nem jártam énektanárhoz - gondoltam minek? -, hiszen énekkaros voltam a gimnáziumban. Az éneklés technikáját azonban nem ismertem, meg is lett az eredménye, volt egy jó kis hangszálműtétem. Ezután döntöttem úgy, hogy képzem magam. Szekeres Adriennhez járok, volt több énektanárom is, de Adrienn az, aki mellett nem érzem a tanulást tehernek. Jó hangulatú énekórákat tart, ha menni kell, lelkesedés fog el.

Van arról elképzelésed, hogy a gyerekedet milyen szellemben neveled?

Még gyereket se nagyon tervezek… Az biztos: figyelni kell a gyereket, és ha tehetséges valamiben, azzal foglalkozni kell. De nem úgy, hogy abból teher váljon a számára. Engem is beírattak zenei iskolába, mert kitaláltam, hogy zongorázni szeretnék, kiderült, hogy ehhez a szolfézson keresztül visz az út, úgyhogy nem is láttak ott többet. Erőltetni semmit sem szabad, a gyereknek kell eldönteni, mit szeretne, a szülőnek pedig mindent megadni ehhez. Hagyni kell, hogy próbálja ki magát amiben csak akarja, és meglátjuk miben tehetséges. Én szerencsésnek tartom magam, amiért azt csinálhatom, amit szeretek.