Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Felsőoktatási Média Konferencia délutáni programjában az egyetemisták, főiskolások médiafogyasztási szokásainak bemutatása mellett az őket leginkább megérintő gerillamarketing eszközökről is szó esett. A nem hagyományos reklámstratégia ismertetése után a Hegyalja fesztiválról, a diákhitelről és a Leszrádióról is a gerillamarketing eszközeinek szempontjából hangzottak el előadások.

Havasi Zoltán, a Kirowski stratégiai tervezési vezetője a mai egyetemisták, a jelenlegi középiskolások és a 4-5 évvel ezelőtt középiskolába járók online fogyasztási szokásait hasonlította össze a konferencia délutáni programjában, a Gutenberg galaxis kontra online - a fiatalok online fogyasztásáról című prezentációjában. "Közhely ugyan, de valóban másik galaxisról beszélhetünk napjainkban" - jelentette ki a Havasi Zoltán, aki az újság- és könyvolvasási jellemvonások mellett a televíziózási, rádiózási és internetezési szokásokról is beszámolt. Míg a mai egyetemista, főiskolás társadalom 2,7 órát tölt a képernyő előtt, és a középiskolások is hasonló időtartamot, 2,8 órát tévéznek egy átlagos hétköznapon, addig a jelenlegi hallgatók 4-5 évvel korábban még 1,49 órát töltöttek el a tévé előtt - mondta el a szakértő. Folytatta: a rádióhallgatásra hasonló időtartamot fordítanak a mai egyetemista, főiskolás társadalom, mint évekkel korábban, a mai középiskolások azonban kevesebb időt töltenek rádiózással. Az interneten való böngészéssel azonban a mai 14-18 éves korosztály nagyobb százaléka foglalkozik naponta, mint a hallgatói társadalom.
A "betondzsungelnek" nevezett piac változásairól számolt Gerillák a betondzsungelben - harc a "vakság" ellen címmel Béres Ferenc, a guerilla-marketing.hu marketingere. "Mozgékony, rugalmas, meglepetésszerű, a terület adottságait kihasználó" - sorolta fel Béres Ferenc a gerillák jellemvonásait, amelynek megfelelően a nevet öröklő gerillamarketing szellemes, ötletes, újszerű és gondolatébresztő jellemvonásokkal rendelkezik. "A reklámokat kerülő magatartás, tehát az úgynevezett vakság miatt létrejövő gerillamarketing lényege, hogy élményt adjon, majd pedig annak megosztására ösztönözze a közönségét" - vázolta a fogalmat a marketinger, előadásának utolsó felében pedig néhány példát sorolt fel annak megvalósulási formáira, az akár még a hamis tényekre alapozott reklámra.
"Fenntartható fesztivál lettünk" - mondta el Bukovinszky Béla, a Deltafest stratégiai marketing igazgatója, aki az idén tíz éves Hegyalja Fesztivált, kezdetben a gerillamarketing eszközök szempontjából mutatott be. "Komoly reklámhadjáratokkal hívja fel magára a figyelmet a világörökség részeként számon tartott, Tokajon 2000 óta megrendezésre kerülő környezettudatos könnyűzenei fesztivál is" - árulta el Bukovinszky Béla. A kamionoff akciójuk mellett az online elérhetőséget is előtérbe helyezik a fesztivál szervezői. Hozzátette továbbá: "idén a fesztivál ideje alatt annyi fát szeretnének ültetni, hogy az esemény valóban szén-monoxid mentes rendezvénnyé váljon." A jubileumi cd és könyv megjelenése mellett a gazdasági helyzetre való tekintettel lesz idén válságjegy is, illetve tizedik évüket ünnepelve hatalmas produkcióval készülnek a szervezők, melynek megfelelően több mint egy tucat külföldi előadó és közel 200 hazai fellépővel készül a nyárra a minden évben más környezettudatos üzenettel jelentkező Zöld hegyalja.
Kiss Balázs, a Szent István Egyetemen létrejött Leszrádióról, illetve annak fesztiválrádióvá válásáról számolt be, mely próbálkozás egyedi volta igényelte meg az azzal kapcsolatos tapasztalatok megosztását. A Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója, Őri András szintén, a diákhitelt hirdető és gerillamarketing eszközöket használó kampányra hívta fel a figyelmet előadásának első felében, így a Tour de Csirke, illetve a Hitel Hero akciókat említette példaként. "Kommunikációs újdonságként egy kommunikációs tréning szervezését is tervezzük, illetve a középiskolásokat is el szeretnénk érni a jövőben, hiszen a fiatalok már ebben az életszakaszukban döntenek a diákhitel felvételéről" - vázolta terveit Őri András.
(
)
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.