Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A földrajz, mint választható érettségi tantárgy írásbeli és szóbeli megmérettetésből áll. A középszintű földrajz írásbeli érettségi május 14-én délután 2-kor kezdődik. Szóban június második felében bizonyíthatjuk felkészültségünket. A földrajz érettségi gyakran készségeket, illetve logikus gondolkodást igényel. Persze elkerülhetetlen egy bizonyos szintű elméleti háttértudás e tantárgyból a sikeres vizsga érdekében.
ÍRÁSBELI

A középszintű földrajz érettségin 100 pontos feladatsor várja az érettségizőket, két feladatrészre osztva.
Az első feladatsor 25 pontot ér, rendszerint 3 feladatból áll, amely topográfiai ismereteket kér számon. Az első feladatsornál atlasz nem használható. Megoldására 20 perc áll rendelkezésre.
A második. feladatsor 75 pontot ér, 100 perc alatt kell megoldani, és körülbelül 10 feladatból áll: természetföldrajzi, társadalomföldrajzi és gazdaságföldrajzi ismereteket kér számon. Atlasz használható, illetve számológép, körző vonalzó. Ezeket
ne felejtsük otthon!
A következő feladattípusokra kell számítani a második részben:
- számításos feladat
- ábraelemzés
- diagramm-elemzés
- táblázat elemzése
- elméleti fogalmak
- logikai összefüggések
- forráselemzés
Nincs benne esszékérdés, mint pl. a történelem érettségin, hanem aláhúzás, bekarikázás, igaz-hamis állítások eldöntése, maximum kétmondatos válaszok.
A felkészülés során elsősorban a feladattípusokkal érdemes megismerkedni, és gyakran kell használni az atlaszt. Az érettségin ez az egyik legnagyobb segítség, gyakran benne vannak a válaszok
.
SZÓBELI
Június második felére kell felkészülni rá, mikor véget ér a szorgalmi időszak a 9-11 évfolyamnak,
Minimum 20 „A” és 20 „B” tételt kérnek számon, melyeket az iskolákban tanító földrajz szakos tanárok állítanak össze saját tanulóik számára. Az „A” tételek természetföldrajzi ismereteket kérnek számon, ezek a kilencedikes tankönyvekben találhatók meg. Néhány „A” tétel a kontinensek (pl Ázsia) illetve Magyarország természetföldrajzával kapcsolatos ismereteket kér számon. ezek viszont a 10-ikes könyvekben vannak benne az adott témakörön belül.
Az érettségiztető tanárnak az itt következő témakörből kötelező minimum 1 tételt beletenni a tételsorba.
„A” tételek témakörei:
- csillagászat
- kőzetburok
- légkör
- vízburok
- földrajzi övezetesség (éghajlatok)
- kontinensek természetföldrajza
- Magyarország természetföldrajza
„B” tételek témakörei
- népességföldrajz (9-ikes könyv végén található témakör)
- településföldrajz (9-ikes könyv végén található témakör)
- a világ változó gazdasági képe (pl: mezőgazdaság, pénzvilág, globalizáció)
- kontinensek és országaik (Európa, Amerika, stb.)
- Magyarország földrajza
- globális földrajzi problémák (éhínség, felmelegedés, stb.)
Szóbeli érettségin minimum fél óra felkészülési idő van, a tétel elmondása pedig maximum 15 percet vehet igénybe (A és B tétel együtt)
Szóbelin, mind a felkészüléshez, mind a tétel elmondásához használható középiskolai atlasz,melyet az iskola biztosít.
Tesztkérdések:
A tesztkérdések általánosan, a teljesség igénye nélkül próbálnak betekintést nyújtani a földrajz tantárgy ismeretanyagába a középszintű érettségi követelményrendszer alapján
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

A cikk szerzőjének személyes tapasztalatai a földrajz érettségivel kapcsolatban
2003 óta a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Középiskola földrajz-magyar szakos tanára vagyok. Főállásban az esti tagozaton tanítok, ahol a földrajz tantárgy a választható érettségi tantárgyak közül közkedveltnek mondható. A tapasztalatok azt mutatják, hogy évente több mint 100 diák fut neki a fölrajz érettséginek iskolánkban tavasszal és ősszel is. Ugyanis intézményünk évről évre érettségi helyszínként funkcionál az október-novemberi érettségi időszakban. Tanítványaink egy része felnőtt diák, akiknek esetleg már nehezebb a felkészülés munkahelyi és családi elfoglaltságok mellett. Lehetőség szerint intenzív felkészülési kurzusokat tartunk, főleg az őszi érettségi előtt. Ezek általában 3-szor 5 órás foglalkozások, melyben az érettségi vizsgák gyakorlati és elméleti részét egyaránt megismerhetik, elsajátíthatják a jelentkezők. További információkhoz a Bánki Donát Műszaki Középiskola honlapján juthatunk.
Én személy szerint már több száz diákot érettségiztettem le földrajzból az utóbbi 6 évben, melyeknek felkészítésében aktívan részt vettem. Legidősebb diákom 51 éves volt.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.