Minden ötödik diák kövér Nagy-Britannia második legnagyobb országrészén. Nincs mást tenni, ingyen lesz a saláta, de nem lehet majd szénsavas üdítőkhöz jutni.
Eduline
Skóciában öt gyerekből egy túlsúlyos az első osztályosok között, a leghátrányosabb területeken élő gyerekek közül pedig minden tizedik küzd kilóival.
A skót társadalombiztosítás statisztikája szerint a kis nebulók 20 százaléka rendelkezik súlytöbblettel, vagy kifejezetten kövér – írja a The Herald. Pontosítva, 7,9 százalékuk túlsúlyos, 3,9 százalékuk pedig komoly mértékben elhízott. Mindazonáltal, az elhízott elsőosztályosok száma így is kevesebb, mint a 2006-2007-es tanévben mért 21 százalékhoz képest.
A számok azt is tükrözik, hogy a kövérség ténye gyakoribb a hátrányos helyzetű településeken. Az elszegényedett országrészeken az elsőosztályosok 21,7 százalékának van súlyfeleslege, 9,2 százalékuk elhízott, és 4,5 százalékuk kövér. Ehhez képest Skócia kevésbé elmaradott területein a felesleges kilók az elsősök 18,1 százalékát nyomják, míg 6,3 százalékuk van csak elhízva, komoly problémákkal mindössze 3 százalékuk küzd. A többlet nem alapján is eltér: a 2007-2008-as tanévben a fiúk 20,5 százalékát, míg a lányoknak 19,6 százalékát érintette.
Shona Robison, egészségügyi miniszter szerint a számok egyértelműen azt mutatják, hogy a gyermekkori túlsúlyosság egyre növekvő probléma, ám azért még optimista: „Jó jel viszont, hogy az előző évhez képest kevesebb gyerek vált túlsúlyossá” – mondta. „A kihívás most az, hogy tartsuk ezt a tendenciát, mégpedig úgy, hogy támogatjuk a családokat az egészséges életmód bevezetésében.”
Nem is aprózzák el a problémát, hiszen rekord összeg, 56 millió font áll a skót vezetés rendelkezésére, hogy ezt véghezvigye az elkövetkezendő három évben. „Elképzeléseink szerint 20 ezer súlyproblémákkal küzdő gyermek életén változatunk a TB-program keretében.”
A miniszter szerint a rendelkezések helyi szinten biztosítják, hogy minden iskolás gyerek elsajátítsa az egészséges életmódot. Ebbe beletartozik az is, hogy az ingyenes iskolai étkeztetés keretében bevezetik az egészséges ételeket, emellett mozgó „főzőbusz” fogja bemutatni az egészséges ételek készítéséhez szükséges gyakorlatot, valamint betiltják a magas cukortartalmú üdítők eladását az iskolákban.
A teljesítményértékelési rendszer kivezetéséről és egy új, az óvodapedagógusok szakmai fejlődésére épülő értékelés tervéről is beszélt Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián.
Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.
Hogyan kell helyesen írni, hogy faszszopó? Milyen nyelvtani szabályt alkalmazunk, ha azt írjuk le, hogy „kapd be”? Szabó Dániel, vagy ahogyan sokan ismerik a közösségi médiában, Híresember elmagyarázza.
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.