Az egyik brit pedagógus azt merészelte állítani, hogy a Télapó nem létezik – lapátra is tették.
Eduline
Egy szép téli napon Oldhamban, a Blackshaw úti általános iskolában a hétévesek épp az év végi ünnepekről tanultak, mikor helyettesítő tanítónőjük azt találta mondani nekik, hogy bizony nem a Mikulás kézbesíti az ajándékaikat Karácsonykor. A pedagógusnak megtiltották, hogy még egyszer visszategye a lábát a tanintézménybe.
A tanítónő – akit csupán egyetlen napra osztottak be a múlt héten – összezavarta a gyerekeket, és megbolygatta lelki nyugalmukat, mikor kibökte a nagy igazságot: szentestén nem a nagypocakos, fehérszakállas pakolja meg a zoknikat, hanem a szülők. Az iskolába csak úgy özönlöttek a panaszok, miután a gyerekek hazamentek, és elmesélték cinkostárs szüleiknek, hogy többé nincs titok előttük Télapó kilétét illetően.
Az egyik mikulás-drukker apuka elmondta: „A tanár az órán jött elő ezzel a szöveggel. Fel sem tudtam fogni, mikor a lányom elmesélte nekem. Miért mondana ilyet bárki is? Nem is csoda, hogy annyira fel volt zaklatva. Egész hazafelé ezen gondolkodott, és képtelen volt megérteni.” Majd hozzátette: „Ezt a szülőknek kéne eldönteniük, és korántsem a tanárnak, hogy mikor foglalkoznak ezzel a dologgal. De semmiképp 7-8 éves korukban kell nekik ilyet állítani.”
Angela McCormick, a télapós-puccs iskola igazgatója megtiltotta, hogy a tanító valaha is betegye a lábát az intézménybe.
Egy másik szülő is elmesélte a lebuktatós sztori következményeit: „órákig magyaráztam a lányomnak, hogy a tanára tévedett. Mit ne mondjak, nagyon nem örültünk az esetnek, én és a legtöbb anyuka mind fel voltunk zaklatva. Az ilyen korú gyerekek mind nagyon várják az év végi ünnepeket, aztán jön valaki, és mindent alaposan felrúg…”
„Mindenesetre, az ügy bogarat ültetett a gyerekeink fülébe.”
Az iskola igazgatónője levélben tájékoztatta az érintetteket, hogy bocsánatukért esedezik, és ígérte, hogy Karácsonyig a gyerekek még sokat tanulnak majd az ünnepről, és levelet is írnak a Télapónak. „A gyerekekben nem sérült a Mikulásról kialakított képük” – mondta.
A teljesítményértékelési rendszer kivezetéséről és egy új, az óvodapedagógusok szakmai fejlődésére épülő értékelés tervéről is beszélt Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián.
Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.
Hogyan kell helyesen írni, hogy faszszopó? Milyen nyelvtani szabályt alkalmazunk, ha azt írjuk le, hogy „kapd be”? Szabó Dániel, vagy ahogyan sokan ismerik a közösségi médiában, Híresember elmagyarázza.
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.