Mindazonáltal, az Észak-Karolinai Egyetem és a Maricopa főiskola által közösen elvégzett tanulmány egyik vezetője, Dr. Susan Miller-Cochran egy újfajta oktatási megközelítést ajánl a probléma megoldására: a diákok a munkájuk során használt anyagok kritikai elemzését is végezzék el – függetlenül attól, hogy online találták-e meg azokat.

„Ez az első olyan kutatási eszköz, mely arra ösztönzi a nebulókat, hogy elemezzék az általuk olvasott szövegek megbízhatóságát, ahelyett, hogy beskatulyázzák az anyagokat az alapján, hogy honnan erednek” – mondta. „Azt szeretnénk elérni, hogy diákjaink kritikusan álljanak ahhoz, amit olvasnak – akár nyomtatott, akár digitális formában kapják.”

A kutatási megközelítést Miller-Cochran a tanulmány másik szerzőjével, Rochelle Rodrigo-val közösen dolgozta ki, lényege, hogy a tanulóknak két szempont alapján kell kiértékelni az online kutatási anyagokat.

Először is meg kell határozniuk, hogyan változott a szöveg az időben. Például, mi van azzal az anyaggal, amit egyszer publikáltak, és soha nem frissítettek, vagy például a Wikipedia cikkeivel, amelyek viszont folyamatos felülvizsgálat alatt állnak. Másodsorban, meg kell állapítaniuk, hogy egy online elérhető szöveg mennyire ellenőrizhető: ki volt a szerzője, szerkesztője, történt-e szakmai felülbírálat? Felhasználói tartalom, vagy külső megerősítéssel is rendelkezik?

A válasz gyakran meglehetősen bonyolult, erre a legjobb példa a Wikipedia. Az anyagok egy része felhasználói tartalom, de bizonyos elemeik szakértői vizsgálat alá kerültek. „A probléma pedig itt kezdődik” – mondta Miller-Cochran – „kik voltak a szakértők, és mikor történt meg az áttekintés?”

A szakember szerint a végső cél, hogy a diákokat rászoktassák arra: legyenek feltevéseik a kutatási anyagaik hitelességével kapcsolatban – forrástól függetlenül. „Csak azért, mert valami egyszer nyomtatásra került, még nem biztos, hogy hiteles, míg az online anyagokra sem húzható rá a megbízhatatlanság.”