Húszéves jubileumát ünnepli a HÖOK

Húszéves fennállását ünnepli a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) Szegeden. December 5-én Ünnepi Közgyűlést, december 6-án pedig Tudományos Konferenciát tart a mozgalom. A találkozó a hallgatói demokrácia és a hallgatói önkormányzatiság 1988 és 2008 közötti időszakát járja körbe, a december 6-án, délután tartott kerekasztal-beszélgetés pedig annak értékeit, erőforrásait taglalja a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatával (SZTE EHÖK) közösen rendezett eseményen.

  • Edupress

Hallgatói demokrácia és hallgatói önkormányzatiság Magyarországon (1988-2008) címet viselő konferenciát december 6-án, 9:30-kor Miskolczi Norbert, HÖOK elnök és Zelena András, SZTE EHÖK elnök nyitja meg közösen. Ezt követően az első ülésszakban az 1941, 1945 és 1956 során, a hallgatók által végrehajtott demokrácia-kísérletekről, majd a rendszerváltásban, a kilencvenes évek korszakváltásaiban, az ekkori hallgatói tömegmozgalmakban és tiltakozásokban betöltött hallgatói szerepvállalásról lesz szó.

Edupress

Az előadások taglalják emellett az érdekképviselettől a hallgatói szolgáltatások nyújtásáig vezető úton tett hallgatói önkormányzati eredményeket is. A második ülésszakban a szakpolitikai professzió, az egyetemi integráció és a hallgatói képviseletek viszonya, a HÖOK új évezredben folytatott munkája, a társadalmi szervezetként való működése és a Bolognai Folyamat új kihívásai kerülnek a középpontba.

A konferenciát kerekasztal-beszélgetés zárja, ahol a hallgatói önkormányzatok értékeiről, erőforrásairól osztják meg véleményüket a hallgatósággal az előadók és további meghívott beszélgetőtársak. A december 5-i közgyűlést a József Attila Tanulmányi és Információs Központm aulájában rendezik meg 18 órától, majd az SZTE Bölcsészettudományi Kar Auditorium Maximum termében folytatódik a találkozó. A Tudományos Konferenciát szintén a TIK-ben, annak kiselőadójában tartják.

(

www.edupress.hu

)

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.