Egyre több az SNI-s tanuló, miközben továbbra is kevés a praktizáló gyógypedagógus
Egy év alatt négyezerrel nőtt az általános iskolás korú SNI-s gyerekek száma, vagyis jelenleg egy fejlesztéssel foglalkozó pedagógusra körülbelül 10 gyerek jut.
Felettébb érdekes az a mód, ahogyan meghatározzuk egy feladat fajsúlyát, és következésképpen a rá irányuló motivációnkat. A Michigan Egyetem két pszichológusa, Hyunjin Song és Norbert Schwarz ugyanis kinyomozták, hogyan gondolkodunk egy elvégzésre váró feladatról (mennyire komplex, vagy egyszerű), ez milyen mértékben hat a hozzáállásunkra, és magára a feladatra.
Hogy a kutatók ezt kideríthessék, megpróbáltak arra késztetni egy csapat főiskolai hallgatót, hogy rendszeres edzésbe kezdjenek az iránymutatásaik alapján. A tanulók fele könnyen olvasható és követhető, Arial betűtípussal írt utasítást kaptak, míg a maradék nehezen olvasható, ecsetszerű Brush fontokkal teli papírt kapott. Ezt követően a tanulókat megkérték, becsüljék meg testedzési gyakorlataik idejét, és hogy szeretnék-e napi szinten beiktatni életükbe.
A második kísérletben a diákok egy receptet kaptak, a sushi elkészítésének részleteivel. Akárcsak előtte, most is a csoport egyik fele jól olvasható, míg a másik része nehezen olvasható betűtípussal íródott szöveget kapott, majd megkérdezték őket, mi a véleményük a sushi-készítés nehézségeiről.
Az eredmények szerint a könnyen olvasható iránymutatást kapott fiatalok úgy vélték, hogy a testedzés kevés időt venne igénybe, és könnyű lenne, szemben azokkal, akik a rosszul olvasható feladatsort kapták. Ráadásul, a jól olvasható instrukciókat szívesebben vezették volna be mindennapi rutinjukba is a nebulók.
Nem meglepő, de a második kísérlet is hasonló eredményeket hozott: az Arial betűtípussal írodott recept alapján a tanulók úgy vélték, hogy a sushi elkészítése nem tart sokáig, és nem igényel különösebb kulináris előképzettséget sem. Ez a csoport hajlandóbb volt el is készíteni az ételt, mint a nehezen olvasható receptet kapók csapata.
Összességében, az eredmények azt mutatják, hogy az emberek a kapott feladat összetettségét az olvashatóság alapján ítélik meg. Azaz, ha az iránymutatások nehéznek tűnnek (vagy mint ebben az esetben is, nehezen olvasható stílusban íródtak), a feladatot nehezen elvégezhetőnek, hosszú időt igénylőnek ítélik, és gyakran bele sem kezdenek.
