szerző:
Eduline

2008. június 28-án igazán impozáns körülmények között, Pomázon a Kóruskastélyban hivatalosan is megalakult a Zsigmond Király Főiskola Öreg Diákok Klubja, más néven a ZSKF Alumni Klub.



Az egykoron a Főiskola padjaiban ülő hallgatók a napfényes délután derekán, hat órától kezdtek el gyülekezni a kastély parkjában, ezt követően Szilágyi Eszter elnök és Laki Ildikó társelnök köszöntötte néhány szóban a ZSKF Alumni klub tagjait.

Az est nem csupán egy buli volt a hallgatók életében, hanem belépő az Alumni klubba, amely utalás a korábban eltöltött főiskolai évekre, kiemelve a közös gyökereket, az együvé tartozást.

„Az olykor bosszúságot, nehézségeket okozó vizsgák, a magas kihívásokat állító oktatók emléke mára megszépült, élménnyé vált, s mosolygós arccal emlékezhetünk vissza egy-egy finom étel és ital társaságában” – mondta Kinga, egy volt nemzetközi kapcsolatok szakos hallgató.

A találkozó alkalmával a végzett hallgatóknak lehetőségük volt összemérni a tudásukat, valamint, hogy Fortuna kedveltjei-e – de mindezt szerencsére nem írásbeli vagy szóbeli vizsga formájában –, hanem a mostanság divatos pókerasztal mellett ülve, kártyajátékkal. Aki pedig úgy érezte, hogy számára felüdülést jelent „kiengedni a gőzt”, annak lehetősége volt dallamos slágereket dúdolni, énekelni a karaoke-bárban.

Egy klub bizonyára akkor működik, akkor alakulhat ki releváns klubélet, ha mögötte valós személyek vannak, akik ismerik egymást, tartják a kapcsolatot, s olykor kiszakadva a szürke hétköznapokból összeülnek, találkoznak, s együtt vígadnak, illetve szükség esetén a bajban segítik társaikat. A hallgatók, akik egykoron jegyzetekkel, tanácsokkal látták el egymást, mára pályatársak, kollegák lettek, s a közös gyökerekre utalva segíthetik egymást a „nagybetűs életben”, munkaerőpiac világában barangolva.

A Zsigmond Király Főiskola az oktatási tevékenysége mellett törekszik arra, hogy társadalmi, társasági életet is biztosítson a jelenlegi és volt hallgatói számára is, így az Alumni-klubba a belépési lehetőség folytonos, minden Zsigmondos számára nyitva áll!

(www.zskf.hu)