Az angol nyelvű mesterképzésekért mindenütt fizetni kell, pedig a hazai intézmények körében is egyre inkább jellemző, hogy a nemzetközi képzésekbe magyar hallgatókat is próbálnak bevonni. A költségek magasak, a szakemberek és a munkaerőpiac visszajelzései szerint azonban megéri befektetni.
Magyarországon 14 intézmény hirdetett meg angol nyelvű képzést, ebből három intézményben tanulhatnak a hallgatók államilag támogatott finanszírozási formában, de csak alapképzésben. A Budapesti Corvinus Egyetem kettő, a Budapesti Gazdasági Főiskola négy, a Budapesti Műszaki Főiskola egy angol nyelvű alapszakot hirdetett az idei jelentkezőknek, ahol nem kell költségtérítést fizetni.
Máshol alapképzésben is, mesterszakon viszont kivétel nélkül minden hazai intézményben hozzá kell járulni a tanulmányokhoz. Nem meglepő ez, hiszen a képzés költsége jóval magasabb a hagyományosénál, a diploma értéke pedig többszörös kereseti előnyt jósol. Tehát megéri a befektetés.
Interkulturalitás
Nem csak a diploma piaci előnye és az angol nyelv magabiztos elsajátítása reményében választják egyre többen az idegen nyelvű képzéseket, az interkulturális környezet megannyi pozitívumot rejt magában. Egyre többen látják, hogy a kompetencia alapú oktatási szemlélet sarokköveként emlegetett csapatmunkát, külföldi kultúrák ismeretét nem csak a kifelé irányuló mobilitással lehet elérni, hanem az oktatási környezet kultúraközi jellegének megteremtésével is. Róka Jolánnak, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán idén először meghirdetett Middlesex University Masters in Marketing Communications szak vezetőjének oktatóként több éves tapasztalata van más, hazai angol nyelvű képzésben. Szerinte a magyar felsőoktatásban az interkulturalitás kiszélesítésére kell helyezni a hangsúlyt, hiszen egy nemzetközi csoportban a közös kihívások, a kulturális különbségek olyan produktív konstellációt, sokszínű, inspiráló közösséget alkotnak, amely többszörös előnyt jelent a munkaerőpiacon és a kapcsolati tőkében.
A Middlesex University Business School újonnan indított magyarországi kihelyezett képzése, a Masters in Marketing Communications azon túl, hogy angolszász, mesterfokú végzettséget ad, egy év alatt elvégezhető nappali tagozaton. Így a képzésre a 21 éves korosztálytól a 40 évesekig, a szakmai karrierjük csúcsát még el nem ért szakemberek jelentkezését várják, de szívesen veszik több éves szakmai tapasztalattal rendelkezők érdeklődését is. A nemzetköziség megvalósulni látszik, hiszen eddig kínai, orosz, nigériai, vietnámi, szlovéniai és magyar érdeklődők vannak. Az ára, hasonlóan a többi angol nyelvű képzéshez, igen busás, ám a szakvezető szerint egy év alatt szerezni egy angolszász mesterfokú diplomát maximum másfél millió forintért, nagyon jó befektetés. Ezzel nehéz lenne vitatkozni, hiszen a magyar felsőoktatás elitképzésébe tartozó MBA (Master of Business Administration) diplomáért a Műegyetemen majdnem dupláját, a Budapesti Corvinus Egyetemen pedig 4 millió forintot, azaz csaknem a tripláját kérik el a fent említett összegnek.
(
www.edupress.hu)