Az esős idő ellenére sokan kilátogattak szombat délután a budapesti Vörösmarty térre, a 79. ünnepi könyvhétre. Az esemény június 9-ig tart.
Závada Pál író Kőrösi Zoltánnal beszélgetett új, Idegen testünk című regényéről. A szerző elmondta, hogy az 1940-es években játszódó kötetén három és fél évig dolgozott, ennek fele anyaggyűjtéssel telt el. Hozzáfűzte, elsősorban két világháború közötti irodalmat, szépprózát olvasott, de korabeli parlamenti felszólalásokat, dokumentumokat is tanulmányozott. Rámutatott, hogy az olvasással a nyelv- és szóhasználatot kutatta.
Závada Pál kiemelte, hogy munkája nem egy helyszínen játszódik, sőt a narrátorok is váltják egymást, akár egy mondaton belül is. "Az elbeszélők által használt kamera folytonos mozgásban van" - fogalmazott. Arra a felvetésre, hogy ez a technika meglassíthatja az olvasást, úgy válaszolt, ez olykor direkt jó. Az író kitért arra, hogy az Idegen testünkben úgy próbál posztmodern lenni, hogy elbújtat a regényben egy hagyományos családtörténetet.
Arra a kérdésre, nem tartott-e attól, moralizálásba csap át a regénye, azt válaszolta, fontos, hogy a szépprózának minden lehessen a tárgya, legyen szó akár szerelemről, akár politikáról vagy nemzetkarakterológiáról. A hangsúly azon van, hogyan írják meg a témát - folytatta. Závada Pál elmondása szerint olyan stílust próbált alkalmazni, mellyel szabadon lehet beszélni, vitatkozni a kényesebb kérdésekről is. Fontos, hogy "a papírból ne hulljon ki" a propaganda, a nevelői szándék.
A cikk további részeleteit
itt olvashatjátok.