szerző:
Eduline

Már kelet-európaiak is szerepelnek a legjelentősebb nyári popfesztiválok között, de a legfelkapottabb zenekarokat még mindig inkább a kontinens nyugati felén lehet elcsípni.

A budapesti Sziget, a belgrádi Exit és a lengyelországi Gdyniában megrendezett Open'er - a bulihelyeket tallózó nyugati internetes portálok szerint ezek a legkomolyabb kelet-európai fesztiválok. Bár a rendszerváltás előtt még se hírük, se hamvuk nem volt, immár a teljes európai színtér krémjébe is beletartoznak. A hármak kínálatában a Nyugaton szintén az élvonalba sorolt zenekarok is feltűnnek. Az amerikai R.E.M. például nemcsak a belga Rock Werchteren, hanem a Szigeten is fellép, a brit Editors a vasárnap véget ért, hollandiai PinkPop után az Open'erre is ellátogat, a svéd The Hives pedig egy svájci és egy francia fellépés között tesz kitérőt az Exitre.

Mi több, a hetvenes években befutott brit punkrockzenekar, a Sex Pistols a Combine Harvester című turnéja keretében a nagy európai fesztiválok közül éppen az említett lengyel, magyar és szerb bulit látogatja meg. Igaz, a legendás együttes körutazása eredetileg is a keleti végek meghódítására szerveződik, főként - a könnyűzenei fesztiválokban meglepően gyenge, nagyszabású koncertekben viszont bővelkedő - Oroszországéra, egy-egy szentpétervári és moszkvai fellépéssel.

A többi, kelet-európai és skandináv fesztiválokról a hvg.hu-n olvashattok.