Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Egyetemi integrációról pletykálnak az EFOTT-on, a Miskolctapolcán megrendezett fesztiválon ugyanis nem a Miskolci, hanem a Debreceni Egyetem molinói várják a hallgatókat.
„Nem tudom, hogy másnak is feltűnt-e, de az EFOTT-on – amelyet a miskolci egyetemvárosban tartanak – a Debreceni Egyetem reklámjai vannak úton-útfélen” – hívta fel a figyelmünket az egyik olvasónk, aki azt mondta, „már elindult a susmus, többször hallottam, hogy fesztiválozók arról beszélnek, ez lehet az első jele a Miskolci és a Debreceni Egyetem összeolvadásának”.

Nem véletlen, hogy az EFOTT-on is ez a téma, csütörtökön az egész magyar sajtó beszámolt arról, hogy a Figyelő értesülése szerint ismét terítékre került a Budapesti Corvinus Egyetem feldarabolásának, valamint a nagy budapesti egyetemek összevonásának ötlete. Ráadásul vidéken is kezd átrendeződni a felsőoktatási intézmények rendszere: a Károly Róbert Főiskola beolvadását például néhány hónapja a gyöngyösi és a debreceni szenátus is megszavazta, már csak a minisztérium jóváhagyására várnak.
Persze a miskolci és a debreceni felsőoktatási intézmény összevonásáról nemhogy most, korábban sem volt szó, bár Körösparti Péter HÖOK-elnök, a Debreceni Egyetem HÖK-elnöke szerint egy esetleges integráció erősítené a Debreceni Egyetemet, ahol nagyobb hagyománya van a bölcsészeti és a jogi képzéseknek, mint Miskolcon, amely a nehézipari szakokkal gazdagíthatná a portfóliót. Az EFOTT-os balhé hátterében mégsem ez, hanem – ahogy arról a Magyar Nemzet beszámolt – a rektor és a hallgatói önkormányzat vitája áll.
Nem adták ingyen
A Miskolci Egyetem hallgatói önkormányzata tavaly ősszel adott be pályázatot az EFOTT rendezési jogára, akkor – mivel a helyszín ingyenes használata pályázati kritérium volt – Torma András rektor aláírta azt a szándéknyilatkozatot, amelyben az áll, hogy „a Miskolci Egyetemen használatban lévő területeket az EFOTT számára térítésmentesen” biztosítja. A miskolci HÖK áprilisban a hatósági bejárásra is meghívta a rektort, de ő nem vett részt a megbeszélésen.
„Aztán június közepén, az EFOTT sajtótájékoztatója előtt két órával kijelentette, hogy ő csak a sajtóból értesült arról, hogy a Miskolci Egyetem az idei fesztivál házigazdája, és azt is hozzátette, hogy a hallgatói önkormányzat nem egyeztetett vele” – mondta Körösparti Péter, hozzátéve: az intézmény vezetője hárommillió forint plusz áfa bérleti díjat kért, és az esetleges károk fedezeteként tízmillió forint kauciót is igényelt. „Ez azt jelentette, hogy egy hónappal a fesztivál kezdete előtt több mint 20 millió forintos mínuszban volt a rendezvény” – tette hozzá a HÖOK elnöke, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumát is megkereste a problémával.

Az egyetem elállt a 7,8 millió forintos házigazdai marketingszerződéstől is, amelyet a Debreceni Egyetem vett át. „A Debreceni Egyetem számára Borsod-Abaúj-Zemplén megye is beiskolázási körzet, nagyon sok hallgató érkezik innen, ráadásul most elsősorban a mesterszakokat népszerűsítjük” – indokolta meg a döntést Körösparti Péter, aki szerint találhattak volna másik helyszínt, ha nem egy hónappal a fesztivál kezdete előtt derül ki mindez, „de június közepén már nem lehetett átköltöztetni a rendezvény, a hatósági engedélyeket sem kaptuk volna meg időben”.
A miskolci polgármester közbenjárására végül 1,5 millió forintos bérleti díjban állapodtak meg, a helyreállításra pedig a Miskolc városának tulajdonában lévő holding adott garanciát. A HÖOK-elnöke azonban kijelentette: a fesztivál után be akarják perelni a rektort, amiért az előzetes megállapodással ellentétben bérleti díjat kért a terület használatáért.
Egy korábbi konfliktus az ok?
Az eduline úgy tudja, az EFOTT-ügy hátterében a miskolci hallgatói önkormányzat és a rektor egy korábbi vitája áll. Kerestük Torma Andrást, a rektori titkárságon pedig hétfőre ígértek nyilatkozatot.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.