Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Mi az a közszolgálati ösztöndíj? Milyen szerződést kell aláírniuk a közszolgálati egyetem hallgatóinak? Hány félévet támogat az állam? Íme, a leggyakoribb kérdések és a válaszok.

Közszolgálati ösztöndíjat azok a hallgatók kaphatnak, akiket a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre (NKE) vesznek fel, és államilag támogatott helyet szereznek. Az állami ösztöndíjas képzéssel ellentétben itt nem hallgatói szerződést kell aláírni, hanem ún. közszolgálati ösztöndíjszerződést. Hányan tanulhatnak ösztöndíjas és fizetős formában 2013-tól a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen? Erről itt olvashattok.
Két diplomát is lehet szerezni
A közszolgálati ösztöndíjasokra speciális szabályok vonatkoznak, az államilag támogatott féléveik például nem fogynak: ha a közszolgálati egyetemen elvégeztek egy alap- és egy mesterképzést, még mindig tizenkét féléven keresztül tanulhattok állami ösztöndíjasként más intézményben. Ez visszafelé is működik: akkor is kaphattok közszolgálati ösztöndíjat a teljes képzési időre, ha már nincs államilag támogatott félévetek, mert korábban már elvégeztetek egy egyetemet vagy főiskolát.
A támogatás feltételei - egy-két kivételtől eltekintve - megegyeznek az állami ösztöndíjéval: alapképzésben a támogatási idő maximum két félévvel, mesterképzés esetén egy félévvel lehet hosszabb a képzési időnél, tehát egy hat féléves alapszak esetén maximum nyolc félévet tanulhattok közszolgálati ösztöndíjasként. A közszolgálati ösztöndíj felét kell visszafizetnetek akkor, ha a képzési idő másfélszerese alatt nem végzitek el az adott szakot, a külföldi tanulmányok persze nem számítanak bele a támogatási időbe.
A közszolgálati ösztöndíjszerződés aláírásával azt is vállaljátok, hogy az oklevél megszerzését követő három hónapon belül elfogadjátok az egyetem által felajánlott vagy kiközvetített közszolgálati állást.
A diploma megszerzését követő húsz évben a támogatott tanulmányi idő kétszeresét kell itthon ledolgoznotok, ebből legalább egy évet közszolgálati jogviszonyban, közfeladatot ellátó szervnél vagy európai uniós intézménynél. Kétszeresen számít az önkéntes katonai szolgálat ideje, a szomszédos államokban élő magyarok pedig nemcsak Magyarországon, hanem saját országukban is dolgozhatnak.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).