Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Gólyaként egy csomó olyan új szó kerül be a mindennapjaidba, ami aztán évekig veled lesz. Ezért nem árt már a legelején tudni, mi mit is jelent pontosan.

Ha érteni akarod a felsőbbéveseket, az alábbi kifejezések pontos jelentésével is tisztában kell lenned.
Zh: a legfontosabb kifejezések egyike, a zárthelyi dolgozat rövidítése. Ez nem vizsga, így nincs minden tárgyból zh, de ahol van, ott általában a vizsga előfeltétele a féléve folyamán írt zárthelyik legalább kettes átlaga.
Neptun: már nagyon korán megismerkedik vele minden egyetemista, főiskolás. Idén már nincs ETR, így a Naptun az egyetlen felület, amiben az összes ügyintézés végrehajtható, a tandíj befizethető, diákigazolvány igényelhető. Ebben kell felvenni a tantárgyakat és a vizsgákat is, illetve a zh-k eredményét is ide töltik fel.
Kollokvium: a legtöbb vizsga ilyen, amiből előadásokra jársz. Lehet írásbeli, szóbeli vagy kombinált. A vizsgaidőszakban kollokviumokat vehetsz fel a meghirdetett időpontokban (lásd: Neptun!), majd erre egy érdemjegyet kapsz.
Kredit: a tanulmányi munkád eredményének mértékegysége. Minden tárgyhoz tartozik egy meghatározott mennyiségű kredti, amit az alapján kap meg, hogy mennyi idő kell az elsajátításához. Általában a legfontosabb tárgyak bírnak a legtöbb kredittel. Alapképzésben 180 kreditet kell teljesíteni az abszolutóriumhoz.
Abszolutórium: egy végbizonyítvány, amit akkor kapsz meg, ha már minden tárgyból sikeres vizsgát tettél, már csak a szakdolgozat és/vagy a nyelvvizsga van hátra a diplomáig.
Szorgalmi időszak: a félév azon időszaka, ami a tárgyfelvételtől vizsgaidőszakig tart.
Passzív félév: amikor a hallgató nem szünteti meg a jogviszonyát, de nem is jelentkezik be az adott félévre, passzív félévet írnak jóvá neki. Ez lényegében a tanulmányok rövid szüneteltetése, ami nem számít bele az állami ösztöndíjba, tandíjat sem kell fizetni, de például diákigazolvány sem jár ez idő alatt.
Uv: az utóvizsga sokak jó barátja. Amennyiben egy vizsgaidőszakon belül már voltál egy tárgyból vizsgázni, de nem mentél át, az uv-n javíthatsz, amire külön időpontot hirdetnek a Neptunban.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).