Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A mostani felére csökkentené az állami ösztöndíjas tanulmányok fejében itthon ledolgozandó időt a nemrég kinevezett...

A mostani felére csökkentené az állami ösztöndíjas tanulmányok fejében itthon ledolgozandó időt a nemrég kinevezett felsőoktatásért felelős államtitkár. Klinghammer István reméli, hogy még a felsőoktatási kerekasztal mandátumának áprilisi végi lejárta előtt megszületik az elvi megállapodás a hallgatói szerződések új változatáról.
Klinghammer egy más témában tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: az az álláspontja, hogy a 18 éves fiataloknak, annyi ideig, ameddig a magyar állam a tanításuk költségeit állami ösztöndíjjal támogatja, morális kötelességük Magyarországon munkát vállalni. A fiataloknak így három, négy, öt vagy hat évig kellene ilyen kötelezettséget vállalniuk, attól függően, hogy mennyi a tanulmányi idejük.
Ha ezt az érintett nem teljesíti húsz éven belül, akkor törlessze vissza azt az összeget, amennyibe a képzése került a magyar államnak - fűzte hozzá. Az ugyanakkor nehezen lett volna védhető, ami eredetileg megfogalmazódott, hogy ez a tanulmányi idő kétszerese legyen - mutatott rá.
Kitért arra is, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával folyamatosan tárgyalnak a részletekről, hogy megnyugtató megoldás szülessen. Klinghammer István azt mondta, úgy tűnik a számára, hogy ez a módosítás a HÖOK számára is elfogadható.
A felsőoktatási államtitkár arról, hogy ez kormányálláspont-e, azt mondta: azt a megbízást kapta, hogy folytassa a tárgyalásokat a hallgatókkal. Ez azt jelenti, ha valamiben megállapodnak, akkor azt a miniszterrel, illetve a kormánnyal jóvá kell hagyatnia, nem személyében köti az egyezséget.
Arról, hogy a hallgatói szerződés lehetősége alaptörvénybe került, azt mondta: törvénytisztelő magyar állampolgárként ezt elfogadja. Elolvasta a szöveget, és úgy látja, ez egy általános kötelezettség, ami mindenkire vonatkozik, és egyetért vele. Ismerve a magyar fiatalok tartását, morális hozzáállását, reméli, hogy ez a probléma elméleti jellegű lesz - tette hozzá.
A vonatkozó kormánydöntést és annak életbelépését firtató kérdésre a felsőoktatási államtitkár azt mondta: április végéig szól a felsőoktatási kerekasztal mandátuma, addig ebben és a többi témában is reméli, hogy egyezségre jutnak. Őszintén hiszi ugyanakkor, hogy e témában még előbb megszületik az elvi megállapodás, és ezt követően a kodifikációja is megvalósulhat 1-2 nap alatt.
Az új szabályozás a most szeptemberben tanulmányaikat megkezdőkre már érvényes lehet, ha a kormánydöntés megszületik - jelezte. Azok, akik korábban írtak alá hallgatói szerződést, egy új, átalakított változatot kapnának - fűzte hozzá Klinghammer István.
Arról, hogy a 240 pontos ponthatár alacsony-e, azt mondta: ez a kormányfőtől nagyvonalú gesztus volt, ugyanakkor egy dolog bekerülni a felsőoktatásba és más dolog bent maradni. Aki 240 ponttal kerül be, látni fogja majd mit ér ez a pontszám, ezért azt javasolta, ezek a diákok mindenképpen egészítsék ki tudásukat a nyár folyamán. Az is biztos, hogy ez a pontszám nagyon gyorsan emelkedik majd - mondta az államtitkár, de konkrét számot nem kívánt mondani.
Arra az újságírói kérdésre, hogy lemond-e, ha mégsem fogadná el a kormány a javaslatát a hallgatói szerződésről, azt válaszolta: a legjobb szívvel vállalta ezt a posztot, és nem tartja elegánsnak azzal rémisztgetni bárkit, hogy ekkor vagy akkor lemond. Van miniszter és miniszterelnök, aláveti magát az álláspontjuknak, a sajátját ugyanakkor meg tudja magyarázni - fejtette ki.
Klinghammer István arra a felvetésre, hogy tárgyal-e a Hallgatói Hálózattal is, kiemelte: nagyra becsüli a hallgatókat, a jövő értelmiségét, de elvár egy bizonyos viselkedési kultúrát, ami a magyar értelmiségképzés ügyét előre viszi. A HaHa nem szervezet, bár annak hívja magát, nem tudni ki választotta őket, milyen megbízatásuk van. A HÖOK rendelkezésére áll a hallgatóknak, azon keresztül tudják érdekeiket érvényesíteni - rögzítette. Azt pedig nem tudni, a HaHa mikor lenne megelégedve - jegyezte meg.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).