Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Régészeti terepmunkára toboroznak hallgatókat a Budapesti Műszaki Egyetemen. Egyes szülők felháborodtak, de a diákok körében népszerű a pályázat. A kutatás vezetője szerint minden rendben lesz.

„Kárfelmérés, tervezés, helyreállítás, kutatás. Pályázatot hirdetünk 2016. július hónapra szíriai terepmunkában való részvételre." Ez a felhívás jelent meg április végén a Műegyetem ipari és mezőgazdasági épülettervezési tanszékének internetes hirdetőfalán - írja a nol.hu.
A polgárháborús részeken nemrég engedélyezték a vizsgákat a tanulóknak. Részletesen ebben a cikkünkben olvashatsz erről.
A lap szerint nem csak az adott okot aggodalomra, hogy Szíria nagy részén fegyveres konfliktus dúl, de a veszélyre utalhatott, hogy az elvileg nagykorú diákok számára is szüli beleegyezést kértek, és "meggyőző elhivatottságot".
Nemrég egy lányiskolába csapódott bomba Szíriában. Részletek.
A veszély ellenére sok régész- és építészhallgató jelentkezett, de volt olyan szülő, aki kiakadt a felhíváson.
Major Balázst, a kutatás szervezőjét idézve a portál arról ír, hogy olyan helyeken folynak a kutatómunkák, ahol nincs konlfiktus. Major egyébként 20 éve kutat a közel-keleti országban, és tavaly is volt Szíriában, hogy a margati erődítményt tanulmányozza.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).