Diáktüntetések: több száz hallgató gyűlt össze a Pécsi Tudományegyetemen

Hat-hétszáz hallgató gyűlt össze este hatkor a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarának aulájában, ahova a Hallgatói...

  • Eduline
Borbás Mátyás

Hat-hétszáz hallgató gyűlt össze este hatkor a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarának aulájában, ahova a Hallgatói Hálózat (HaHa) szervezett fórumot, az eseményt a pécsi egyetem hallgatói önkormányzata is támogatja. A kormány felsőoktatási döntései ellen tiltakozók este kilencig maradhatnak az intézményben, sokan azonban megelégelték, hogy csak beszédek követekeznek egymás után, és haza vagy a Széchenyi tér felé indultak (hogy hol tartanak, arról itt olvashattok).

A rendezvényen a pécsi egyetem HÖK-elnöke, a Hallgatói Hálózat aktivistája, több hallgató és oktatói is felszólalt, beszédet mondott például Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi tisztségviselője, aki szerint a köz- és a felsőoktatást nem lehet külön kezelni, a tanárok "a mindennapokban élik meg a kormány romboló tevékenységét" - utalt az iskolák állami átvételére. Hozzátette: egyre több tanítványa megy külföldre, és nem azért, mert világot akarnak látni.

Az egyik felszólaló a zágrábi diákok 2009-es akcióját idézte fel, akik elfoglalták egyetemüket, és több mint egy hónapig maradtak ott, ezzel nyomást gyakoroltak a kormányra. Lénárd Kata oktató szerint "most is vannak, akik a diákok elégedetlenségét ki akarják használni", ezért nem szabad rögtön nemet mondani a tandíjra, azt tanácsolja a hallgatóknak, hogy a tandíj összegének maximálását és egy erős ösztöndíjrendszer létrehozását követeljék. "A keretszámok 2011-es szinten történő befagyasztását kellene kérni egészen addig, amíg ezt a komplex rendszert létre nem hozzák" - tette hozzá.

"Én 2016-tól munkáltató szeretnék lenni, holnap el is megyek a munkaügyi központba, és leadom a munkaerő-igénylő lapot 38 ezer friss diplomásról. A lapot juttassuk el a kormánynak is" - mondta az egyik résztvevő.

Élő közvetítés a Pécsi Tudományegyetemről:

Live stream by Ustream

A pécsi középiskolások december 13-án délutánra hívott össze tüntetést a 48-as térre, az esemény Facebook-oldalán eddig ötszázan jelezték, hogy részt vesznek a tiltakozáson. "A kormány 2012. december 5-én drasztikusan csökkentette a felsőoktatásban az államilag támogatott helyek számát, ezzel sokunk jövőjét kockáztatva. Akik ezt eldöntötték, ingyen végezték el az egyetemet. Nem akarjuk eladósítani magunkat 10 évre(diákhitel) csak azért, hogy továbbtanulhassunk. Ha te is egyetértesz gyere el és mutassuk meg, hogy nem lehet velünk mindent megtenni" - írták a szervezők, akik közül többen a pécsi egyetemi fórumon is részt vesznek.

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.