Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az oktatás átszervezése az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tette, az új rendszert 2013-ban kell bejáratni -...

Az oktatás átszervezése az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tette, az új rendszert 2013-ban kell bejáratni - nyilatkozta a miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Az interjúban Orbán hosszan magyarázta az oktatás átszervezését, amelynek szükségességét a köz- és a felsőoktatásban jelentkező sok problémával, a rendszer rossz megszervezésével indokolta.
Az általános iskolát gyakran az alapvető képességek elsajátítása nélkül hagyják el a diákok, a szakmunkásképzőt pedig úgy, hogy alapvető szakmai ismereteik hiányoznak. A gimnáziumot végzettek egy része a rendkívül alacsonyan meghatározott, 240 pontos felsőoktatási felvételi határt sem éri el - sorolta a példákat a kormányfő. Emellett sokan a gyakorlatban használhatatlan diplomával jönnek ki az egyetemről, főiskoláról, többen pedig azért nem kaphatják meg a diplomájukat, mert nincs meg a szükséges idegennyelv-ismeretük - folytatta.
"Ezért mondtam azt két évvel ezelőtt, hogy hozzá kell kezdenünk az oktatás megújításához, minőségének feljavításához" - mondta, hangsúlyozva, hogy eközben Magyarország tele van tehetséges gyermekekkel, szerető szülőkkel és odaadó tanárokkal, akik "a nemzet napszámosaként" törődnek a diákokkal.
A kormányfő megemlítette az elmúlt hetek hallgatói tüntetéseit: ezeken felfedezett olyan mondatokat is, amelyek emlékeztették az általa szervezett 1982-es diákmozgalom során elhangzottakra. Könnyen lehet - utalt vissza a Fidesz 1988-as, szintén diákmozgalmi múltjára -, hogy a mostani diákmozgalmak "felszínre dobnak olyan tehetséges embereket, akik majd (...) egyszer odakerülhetnek, hogy rájuk lehet bízni a nagyon fontos közös ügyeinkből nagy szeleteket, vagy akár az egészet".
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).