Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nagyobb az érdeklődés az idén a diákhitel2 konstrukció iránt - közölte a Diákhitel Központ az első hiteligénylési...

Nagyobb az érdeklődés az idén a diákhitel2 konstrukció iránt - közölte a Diákhitel Központ az első hiteligénylési időszak tapasztalatait összegezve pénteken az MTI-vel. Október elejéig 4148 kérelmező diákhitel1 és 4321 hallgató diákhitel2 igénylését hagyta jóvá a Diákhitel Központ.
Míg a tavalyi tanévben összesen a jogosultak 16 százaléka igényelt diákhitel2-t, addig az idén egy hónap alatt a jogosultak 23 százaléka kérte a kötött felhasználású, kizárólag képzési költségekre fordítható támogatást - írták közleményükben.
Kifejtették: a kizárólag képzési költségekre fordítható hitelt a 2013/14-es tanév első hónapjában 4321-en vették fel összesen 1 milliárd forintot meghaladó értékben, átlagosan 231 ezer forint szemeszterenkénti összegben. A nyolc legfontosabb kérdést a diákhitelrtől és a válaszokat itt találjátok.
A jelenleg 7,5 százalékos kamatozású diákhitel1 felvétele a tavalyi évhez hasonlóan alakul, szeptemberben 4148-an, összesen 916 millió forint összegben éltek a szabad felhasználású hitel adta lehetőséggel. Az átlagosan igényelt hitelösszeg - szemeszterenként - 221 ezer forint.
A szabad felhasználású diákhitelt a Szegedi Tudományegyetem képzésein részt vevő hallgatók, míg a kötött felhasználású konstrukciót a Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatói igényelték a legtöbben; ez az előző években tapasztaltakhoz képest nem jelent komoly átrendeződést az intézmények rangsorában.
Változás azonban, hogy a diákhitel2 népszerűségi listáján az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), amely tavaly a második helyen szerepelt, az idén az első ötbe sem került be. A Budapesti Gazdasági Főiskolát követően a legtöbben a Budapesti Corvinus Egyetemen ás a Budapesti Kommunikációs Főiskolán folytatott tanulmányokra veszik fel az állami kamattámogatásal mindössze 2 százalékos kölcsönt - közölték. A diákhitel igénylésére folyamatosan van lehetőség, aki október 15-ig beadja kérelmét, november 15-ig hozzájut a kívánt összeghez.
Az idei tanévtől a Diákhitel hitel-ügyintézési felülete, a Diákhitel Direkt (www.diakhiteldirekt.hu) mellett a felsőoktatási intézmények elektronikus tanulmányi rendszereinek felületeiről (ETR/Neptun) is elindítható a diákhitel igénylése, amely akár helyben, az adott intézmény tanulmányi osztályán, illetve a kijelölt Diákhitel hiteligénylési pontokon is leadható. Négymilliárdból vállalná át a diákhitel-tartozások egy részét a kormány: erről itt olvashattok.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.