Egy csomó pénzt osztanak szét a tehetséges gyerekek támogatásáért

Már lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program idei pályázataira, a beadási határidő április 20. - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.

  • MTI
MTI / Kelemen Zoltán Gergely

A közlemény szerint a programra 2017-ben ismét 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre: a személyi jövedelemadókból erre a célra felajánlott egy százalékok összegét a kormány kiegészíti.

A 21 pályázati kiírás között megtalálható a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj kiírása, újdonságként pedig az idei évtől a hazai és határon túli, tematikus táborok önálló program keretében is támogatásban részesülhetnek - írták.

Kitértek arra is, hogy 2016-ig majdnem 9300 projekt nyert támogatást több mint 12 milliárd forint értékben. A támogatásokból évente 300-350 ezer tehetséges fiatal vehetett részt a programokban.

A Nemzeti Tehetség Programot az Országgyűlés 2008-ban ötpárti konszenzussal fogadta el. A program céljai húszéves időkeretben, kétéves cselekvési programok végrehajtásával valósulnak meg. Bővebb információ a ezen honlapon érhető el.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.