Hiába kereste, nem találta meg a szakdolgozatát Gyurcsány

Kereste őket, de sem a főiskolai, sem az egyetemi szakdolgozatát nem találta meg Gyurcsány Ferenc.

  • MTI
A leckekönyv megvan, a szakdolgozat nincs
Facebook / Gyurcsány Ferenc

Kereste őket, de sem a főiskolai, sem az egyetemi szakdolgozatát nem találta meg Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök szerint azonban a pécsi egyetem nyilatkozataival megdőlt az a vád, hogy nem készített diplomamunkát.

A Demokratikus Koalíció elnöke pénteki Facebook-bejegyzésében azt írta: nem hiányoztak neki a szakdolgozatai az elmúlt években, így aztán nem is vigyázott rájuk "valami rettenetesen". Beszámolója szerint fogalma sem volt, hol keresse most őket, és bár szerdán nekiálltak átválogatni a családi könyvtárat, csak felesége, Dobrev Klára két diplomamunkájának egyike került elő, az övéi nem.

Gyurcsány Ferenc bejegyzésében ugyanakkor arra is kitért, hogy mivel az érettségi bizonyítványát sem találta meg otthon, felkészült a következő vádra: "Gyurcsánynak érettségije sincs".

"Múlt hétfőn még azt vonták kétségbe, hogy volt-e egyáltalán szakdolgozatom. A leckekönyvek másolata, az egyetem hivatalos nyilatkozata a feltételezést határozottan cáfolta. Ezzel a dolog érdemi része lezárult, a vád megdőlt. Ezt követően sokan szerették volna elolvasni a dolgozatokat. Az érdeklődést szívesen kielégítettem volna. De mert az egyetem leselejtezte, én meg nem őriztem meg azokat, nem tudok mást ajánlani a szakdolgozatokért lelkesedőknek: keressék meg a többi képviselőt, ők talán nagyobb becsben tartották egykori munkájukat, és most szívesen bocsátják az érdeklődők rendelkezésére" - olvasható a bejegyzésben.

A Pécsi Tudományegyetem szerdán közölte, hogy a jegyzőkönyv szerint 1996-ban leselejtezték Gyurcsány Ferencnek a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán 1990-ben írt szakdolgozatát. Megjegyezték, hogy a karok önállóan rendelkeztek a szakdolgozatok őrzéséről, selejtezéséről, jogszabályi kötelezettség hiányában az egyetem akkor egységes belső szabályozást nem alkotott. A közgázon - a bírálók külön javaslata hiányában - öt év után selejtezték a szakdolgozatokat.

Mint írták, Gyurcsány Ferenc diplomamunkáinak címe, az azokra adott bírálat és érdemjegy, valamint a nyilvántartási szám megtalálható az érintett karok tanulmányi irataiban, a diplomamunkák azonban már nem lelhetőek fel az egyetemen.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.