Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A szöuli diákok mintegy hat százaléka küzd okostelefon-függőséggel, a lányok körében háromszor nagyobb a függők...

A szöuli diákok mintegy hat százaléka küzd okostelefon-függőséggel, a lányok körében háromszor nagyobb a függők aránya, mint a fiúknál - derült ki egy dél-koreai felmérésből.
Az 1447 szöuli általános iskolás, középiskolás és egyetemi hallgató bevonásával készült felmérés szerint a fiatalok 5,9 százaléka küzd okostelefon-függőséggel. A lányoknál 8,3 százalékos a függők aránya: ez majdnem háromszor magasabb a fiúknál mért 2,8 százaléknál. A felmérést a szöuli önkormányzat által működtetett I will Center nevű intézet készítette, amelyet az internetfüggőség problémájának kezelésére hívtak életre.
Korosztályok tekintetében a 6-8. osztályosok függenek leginkább - 8,5 százalék - a készüléküktől, őket az 1-5. osztályosok és az egyetemisták követik 5-5 százalékkal, míg a 9-12. osztályosok körében 4,7 százalékos függőségi rátát mutatott ki a felmérés. A függők kategóriájába sorolt fiatalok úgy nyilatkoztak a felmérés során, hogy hétköznapokon átlagosan 7,8 órát, a hétvégéken 9,8 órát használják naponta az okostelefonjukat, és 67,1 százalékuk javarészt a barátokkal, ismerősökkel cseveg. A drága elektronikai eszközök miatt adósodtak el a kínai egyetemisták: erről itt olvashattok.
A megkérdezettek 55,3 százaléka szórakozás céljából, míg 17,6 százalékuk akkor veszi elő a telefont, ha unatkozik, vagy nincs semmi különösebb tennivalója. A felmérés összefüggést talált a szorongás és a depresszió mértéke, valamint az okostelefon-függőség között. A magukat "nagyon depressziósnak" valló fiatalok 14,5 százaléka, a "picit depressziósak" 7,9 százaléka küzd függőséggel, míg a "nem depressziós" kategóriába tartozóknak csak 3 százaléka kötődött túlságosan is a telefonjához.
A magukat "rendkívül szorongónak" valló fiatalok mintegy 20,8 százaléka mutatott erős hajlamot a függőségre, amelynek aránya 13,3 százalék volt a "nagyon szorongó", 7,1 százalék a "valamelyest szorongó" és 4 százaléka a "nem szorongó" megkérdezettek körében. "Mivel a törékeny lelki alkattal bíró diákok jóval hajlamosabbak a függőségre, ezért több erőfeszítésre van szükség az érintett fiatalok jobb ellátásához, például tanácsadások és különböző kezelések biztosítása révén" - mutatott rá a központ egyik munkatársa.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.