Még mindig keresik a rejtélyes körülmények között eltűnt egyetemistát

November 30-a óta nem bukkantak a nyomára annak a 19 éves hallgatónak, akinek az Arizona State University egyik...

  • Eduline
Arizona State University: több mint egy hete keresik az eltűnt gólyát
Wikipedia

November 30-a óta nem bukkantak a nyomára annak a 19 éves hallgatónak, akinek az Arizona State University egyik beavatási szertartása után veszett nyoma. Jack Culolias a szemtanúk szerint sokat ivott, majd éjjel 11-kor több társával együtt kidobták a kocsmából, ahol a rendezvényt tartották – számolt be a Huffington Post.

Azóta senki nem látta a fiút, a mobiltelefonját, a bankkártyáját és a személyi igazolványát megtalálták a kocsma közelében. A szülők meg vannak győződve arról, hogy a beavatási szertartás szervezőinek köze van az egyetemista eltűnéséhez.

A család egyik barátja szerint elképzelhető, hogy a felsőbbévesek heccből „rabolták el” a 19 éves fiút, és az egész felhajtás nem más, mint egy egyetemi tréfa. A rendőrség ezen a nyomon is vizsgálódik, de egyelőre semmi gyanúsat nem találtak. Nagy erőkkel folytatják a keresést, az egyetem diákjai pedig a Facebookon kutatnak Jack Culolias után. Legutóbb majdnem tragédiába fulladt egy beavatási szertartás – összefoglalónkat itt olvashatjátok.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.