MSZP: Klinghammer kinevezése nem jelent valódi változást

Az MSZP véleménye szerint nem jelent valódi változást, hogy Hoffmann Rózsa helyett a jövőben Klinghammer István felel...

  • MTI
Klinghammer István felsőoktatási államtitkár
MTI Fotó: Beliczay László

Az MSZP véleménye szerint nem jelent valódi változást, hogy Hoffmann Rózsa helyett a jövőben Klinghammer István felel majd a felsőoktatásért. Kunhalmi Ágnes egy budapesti sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy az új államtitkár nem hirdetett új felsőoktatási politikát. Balog Zoltán tegnap erősítette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma keddi közleményét, miszerint Klinghammer lesz felsőoktatásért felelős államtitkárként felel majd a területért, Hoffmann Rózsa pedig közoktatási államtitkár lesz.

Az MSZP elnökségi tagja, aki a változást „kommunikációs kármentésnek" nevezte, úgy fogalmazott, hogy Klinghammer István kinevezését nem tekintik érdemi lépésnek. Indoklásként közölte: a leendő államtitkár nem állt elő saját elképzeléseivel, és nem reflektált egyes, a felsőoktatást érintő problémákra sem.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Klinghammer Istvánt kiváló szakembernek, nagyon jó tanárnak tartják, de nem rajta, hanem a politikán múlik, hogy mi történik a felsőoktatásban.

„Nem az a lényeg, hogy ki az államtitkár a Fidesz rendszerében, hanem az, hogy mi a politika”. Ez pedig továbbra is a forráselvonásokról, az intézmények kivéreztetéséről, az autonómia csorbításáról és a hallgatók felsőoktatásból való módszeres kiszorításáról szól - mondta.

Kunhalmi Ágnes véleménye szerint Magyarországon tudásválság van kialakulóban, ami több ciklusra el fog húzódni. Ez egy elszegényedő ország képét mutatja, amelynek folyamatosan csökken a versenyképessége, és ahol folyamatosan nő az elvándorlás - mutatott rá a szocialista politikus.

Hozzászólások

Pukli István: A tankönyvek csak akkor fejlődnek, ha a pedagógus választhat

Miközben a skandináv országokban a tankönyv már nem egy papíralapú tárgy, hanem egy mesterséges intelligenciával támogatott, dinamikus EdTech-platform, addig Magyarországon még mindig 1998 logikája szerint vitatkozunk az oktatásról. A hazai tankönyvpiac 2010-es évekbeli államosítása és centralizációja nemcsak a választás szabadságát vette el a pedagógusoktól, hanem hosszú távon a hazai oktatási innovációt is gúzsba kötötte. Pukli István írása.

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

„Fontos a testnevelés, de nem ebben a formában” – Lannert Judit szerint nőtt a túlsúlyos gyerekek száma a heti öt tesióra bevezetése óta

„Célellentétes” lett a mindennapos testnevelés jelenlegi rendszere Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szerint. Parlamenti bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy bár a mozgás fontossága nem kérdés, a heti öt kötelező tesióra nem hozta meg a kívánt eredményeket, sőt a gyermekkori túlsúly problémája is súlyosbodott az elmúlt években.