Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A Semmelweis Egyetembe olvad a Pető András Főiskola, és már tudni, miként történik ez meg.

Mint bizonyára emlékeztek rá, 2017. augusztus 1-jétől Pető András Kar (PAK) néven a Semmelweis Egyetem karaként működik a Pető András Főiskola, valamint az annak részét képező Konduktív Pedagógiai Központ.
Az egyetem most közleményben azt írja, a Pető András Főiskolára felvett hallgatók már a Semmelweis Egyetem keretei között kezdik meg tanulmányaikat, a kiadott diplomák kibocsátója 2017. augusztus 1-jét követően a Semmelweis Egyetem Pető András Kar lesz.
Az egyetem ígéri, a beolvadó intézmények dolgozóit leépítés nélkül átveszik.
A Semmelweisbe olvad a Pető András Főiskola
A Semmelweis Egyetembe olvadhat a Pető András Főiskola, az integrációra mindkét intézmény szenátusa rábólintott, azt azonban még a minisztériumnak is jóvá kell hagynia. "A Semmelweis Egyetem, valamint a Pető András Főiskola Szenátusa 2017. április 20-án, illetve 21-én megtárgyalta a két intézmény integrációjáról szóló előterjesztést.
A korábbi Pető András Főiskola köznevelési, felsőoktatási tevékenységének tartalma és helyszínei nem változnak, így zavartalanul működik tovább a Kar részeként a konduktív fejlesztési intézményeket (óvodát, iskolát) és a Pedagógiai Intézetet magába foglaló Konduktív Pedagógiai Központ - írják.
Az integrációval a Semmelweis Egyetem karainak száma hatra bővül: az Általános Orvostudományi, Fogorvostudományi, Gyógyszerésztudományi, Egészségtudományi és Egészségügyi Közszolgálati Kar mellett megkezdi működését a Pető András Kar.Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Barcsi Tamás filozófus, jogi kari tanszékvezető egyetemi docens szerint a politikusokat „egyértelműen nem a filozófia iránti érdeklődésük vitt a doktori iskolába” és „kapcsolataik révén szereztek tudományos fokozatot”.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk azoknak a családoknak, ahol szeptemberben kezdi az első osztályt a gyerek: egy friss kutatás szerint az elsősök szülei mediánértéken 100 ezer forintos iskolakezdési kiadással számolnak.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.