Így tartaná itthon a fiatalokat a kormány?

A kormány ifjúságpolitikájának alapvető célja, hogy itthon tartsa a fiatalokat - jelentette ki az Új nemzedék...

  • MTI

A kormány ifjúságpolitikájának alapvető célja, hogy itthon tartsa a fiatalokat - jelentette ki az Új nemzedék jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos kedden Egerben.

űEhhez olyan tudást és életkörülményeket kívánnak biztosítani a felnövekvő nemzedékeknek, amelyek a biztos egzisztencia, majd a családalapítás alapjai lehetnek - közölte Mihalovics Péter az Egri Ifjúsági Kerekasztalt követő sajtótájékoztatón.

Ennek érdekében fogalmazza meg a kormányzat széles körű társadalmi vita nyomán az Új nemzedék jövőjéért programot - tette hozzá. Mint mondta, először egy vitairat készült el sikeres fiatalok bevonásával, majd országosan mintegy ötven helyszínen kérték ki a helyi fiatalok és civil szervezetek véleményét.

A munka nagy eredménye az új diákigazolvány szeptemberi bevezetése, ez a korábbinál jóval szélesebb körű kedvezményeket és szolgáltatásokat biztosít a fiatalok számára.

Ugyancsak létrehozták az ifjúsági egyesületek, szervezetek támogatását szolgáló alap kezelését ellátó Új nemzedék kollégiumot, amelyen  keresztül százezer és ötmillió forint közötti támogatást igényelhetnek a pályázók.

Hozzászólások
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu

Kompetenciamérés: a gyerekek fizetik meg az árát annak, hogy a kormány titkolja a terveit a választások előtt

A Szülői Hang friss sajtóközleményében azt írja, már egy év eltelt a bejelentés óta, de a kormány azóta sem hozta nyilvánosságra a kompetenciamérések értékelésére vonatkozó terveit. Hozzátették, miután lehetővé tették, hogy az iskolák saját hatáskörben érdemjeggyel értékeljék a mérés eredményét, a kompetenciamérések már nem tudják betölteni funkciójukat, mert az iskolák eredményei nem hasonlíthatóak igazságosan össze.