Idén még nem költözik a közszolgálati egyetem

Nyolcezer hallgatója van jelenleg a január 1-jén létrejött Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) - közölte Patyi...

  • MTI
MTI / Kovács Attila

Nyolcezer hallgatója van jelenleg a január 1-jén létrejött Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) - közölte Patyi András, a budapesti oktatási intézmény rektora pénteken a fővárosban tartott sajtótájékoztatón. Hogyan változik a felvételi? Indítanak-e új szakokat az NKE-n? Az egyetem rektorával készített interjúnkat itt olvashatjátok el.

Az új intézmény a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának jogutódjaként, azok összevonásával jött létre.

Az öt évre, 2016 végéig kinevezett rektor az egyetem nyílt napján elmondta: az idén szeptembertől összesen mintegy ezer, államilag finanszírozott helyet tudnak majd biztosítani a jelentkezőknek, akik alapfokú és mesterfokú képzésben vehetnek részt, valamint az intézmény két doktori iskolával is rendelkezik.

Az új egyetemnek valamivel több mint 800 alkalmazottja van, az intézmény mintegy 6,5 milliárd forintból gazdálkodik évente. A működési költség egyébként kevesebb, mint amennyiből a három jogelőd összesen gazdálkodott - fűzte hozzá Patyi András.

A kormány várhatóan február elején dönt az új egyetem átköltözéséről a volt Ludovika épületegyüttesébe, amelynek egy részében jelenleg a Magyar Természettudományi Múzeum működik. Egyelőre az biztos, hogy az idén még nem költözik az egyetem, hiszen a projekt milliárdokba kerül majd - fűzte hozzá. Az egyetem központja az átköltözésig a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen működik. 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.