Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Megnéztük, mire számíthatnak a 2015-ben felvételizők. Utánajártunk, hogyan tanulhattok a világ legjobb egyetemein otthonról, teljesen ingyen, és hogyan tehettek félre több ezer forintot havonta, hallgatóként. A hét hírei és cikkei.

Ilyen lesz a 2015-ös felvételi
Tovább emelkedik a minimumponthatár, a pontszámítás szabályai viszont nem változnak. Több szakhoz jövőre is kötelező lesz egy vagy két emelt szintű érettségit tenni. Összefoglalónkat itt találjátok.
Így tanulhattok a világ legjobb egyetemein, otthonról
Programozást és nyelvet is tanulhattok, bölcsészet- vagy természettudományi kurzusokon vehettek részt a legjobb internetes oldalakon: top 25-ös listánkat itt találjátok.
Élet hallgatóként
Már két-három hete elkezdődött az oktatás az egyetemeken, főiskolákon. Megnéztük, milyen a diákok élete: mémösszeállításunkat itt találjátok, itt pedig arról a hét tanári típusról olvashattok, akikkel biztosan találkoznak a hallgatók. Tíz mondat, amellyel minden bölcsészt őrületbe lehet kergetni.
Hogyan spórolhattok havi több ezer forintot egyetemistaként? Jó bankválasztás, részmunkaidős állás, telekocsi, tervezés: tippeinket itt olvashatjátok. Majdnem hétezer forintot kell fizetnetek, ha nem tanultok tovább: részletek itt.
Izgalmas, diákok által megálmodott találmányok: a top 10-es listát itt találjátok.
Taroltak a magyar egyetemek a legfrissebb világrangsorban
A Debreceni Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem is felkerült a Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb, a természettudományos képzéseket rangsoroló listájára. A QS összes tematikus listájában szerepelnek magyar intézmények: a társadalomtudományi és menedzsmentképzések rangsoráról itt, a legjobb művészeti és bölcsészettudományi képzésekről itt, a mérnöki és műszaki képzések rangsoráról itt, az élet- és orvostudományi képzések listájáról pedig itt olvashattok.
Az összesített rangsorra négy magyar egyetem került fel: erről itt olvashattok, az ötven évnél fiatalabb felsőoktatási intézmények toplistáját pedig itt nézhetitek meg.
Átmennétek a legnépszerűbb nyelvvizsgákon?
Új sorozatunkban a legnépszerűbb nyelvvizsgatípus próbavizsgáit vesszük sorra. A Rigó utcai nyelvvizsgát itt, a BME nyelvvizsgáját itt, a Corvinusét itt, a City & Guilds nyelvvizsgáját itt, az Euroexam nyelvvizsgát pedig itt próbálhatjátok ki.
Hogyan tanulhattok nyelveket otthonról, teljesen ingyen? Itt nézhetitek meg.
Ezek az ország legjobb középiskolái
Melyik iskola vezeti a legjobb gimnáziumok, szakközépiskolák, egyházi, alapítványi vagy két tanítási nyelvű intézmények listáját? Hol teljesítenek a legjobban a diákok az OKTV-n és az érettségin? Hamarosan megjelenik a HVG 2015-ös középiskolai rangsora: a 2014-es rangsort feldolgozó összes cikkünket itt találjátok.
Nem csak Marx tűnik el a Corvinus aulájából
Nemcsak a Marx-szobrot, hanem Nagy Imre és Teleki Pál emléktábláját is elvitték a Budapesti Corvinus Egyetem aulájából. Az egyetem azt mondta: az aula eklektikus jellegét akarták megszüntetni. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Marx-szobor az egyetemtörténeti kiállítás része lesz, így elképzelhető, hogy a másik két tábla is oda kerül.
Hogyan lehet valakiből magántanuló?
Különösebb indoklás nélkül is kérheti a szülő, hogy gyermeke magántanulóként végezhesse el az általános vagy középiskolát. Az órákra és az egyéb foglalkozásokra nem kötelező bejárni, vizsgát viszont kell tenni a tantárgyakból. A részleteket itt olvashatjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).