Ha ezt a határidőt nem késitek le, már októberben kaphattok pénzt

Már igényelhető mindkét diákhitel-konstrukció a 2015/2016-os tanévre, az igénylés a Diákhitel Direkt online felület mellett a felsőoktatási intézmények elektronikus hallgatói felületén is elindítható.

  • Eduline
Fazék

Azok a diákok, akik az első hiteligénylési határidőig, azaz szeptember 15-éig leadják hitelkérelmüket, október 15-én már hozzájuthatnak az igényelt összeghez.

A szabad felhasználású Diákhitel1-hez 4,9 százalékos kamattal, képzési formától függetlenül juthatnak a hallgatók, és havonta legfeljebb ötvenezer forintot igényelhetnek. A 2 százalékos kamatú Diákhitel2-t önköltséges képzésben résztvevők kérhetik képzési díjuk kiegyenlítésére, felvehető maximuma az igénylő képzési költségének összege. A Diákhitel1 esetében az igénylők bankszámlájára, a Diákhitel2 esetében közvetlenül a felsőoktatási intézményhez érkezik meg a pénz.

A diákhitel kétféleképp igényelhető: a Diákhitel Direkt online felület mellett már a felsőoktatási intézmények elektronikus hallgatói felületeiről is elindítható az igénylés. További segítség kérhető a KÖKI Terminál 2. emeletén található személyes ügyfélszolgálaton, amely két szombaton, szeptember 5-én és 12-én is nyitva tart 10-14 óra között, és a Kacsa utcai ügyfélszolgálat is üzemel a megszokott nyitvatartási időben.

A központ felhívja a figyelmet arra, hogy a hallgatói hitelrendszerről szóló kormányrendelet év eleji módosítása után a jogosultak köre, valamint a jogosultsági idő is bővült. Így már 40 éves korig lehet kérni és folyósítani a diákhiteleket, illetve tíz félév helyett akár tizenegy félévre is.

A diákhitelről minden részletet itt találtok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.