Furcsa ügy miatt indított pert egy férfi az egyik japán egyetem ellen

Diszkriminációval vádol és beperelt Japánban egy női egyetemet egy férfi, akinek elutasították felvételi kérelmét.

  • MTI

A dietetikusnak készülő férfi hétfőn a fukuokai bírósághoz nyújtotta be panaszát. Egyrészt követeli, hogy engedélyezzék számára a felvételi vizsgát, másrészt az egyetemtől 660 ezer jen (1,5 millió forint) kártérítésre is igényt tart. Véleménye szerint a közintézmény megsértette a nők és a férfiak egyenlő bánásmódhoz való jogát és ezzel az ország alkotmányát. A férfi ügyvédje szerint ez az első olyan per, amely megkérdőjelezi egy állami női egyetem alkotmányosságát. 

A Fukuokai Női Egyetem az egyetlen olyan állami intézmény a tartományban, ahol dietetikusokat és táplálkozási menedzsereket képeznek. Az intézmény azzal az indokkal utasította vissza a férfi felvételi kérelmét, hogy csak nőknek engedélyezett az ott tanulás. 

"Egy állami egyetem közintézmény, amelyet az adókból tartanak fenn" - véli a visszautasított férfi. Ha kérelmét továbbra is elutasítják, akkor magánegyetemre vagy egy tartományon kívüli egyetemre kell járnia, ami jelentős többletköltségekkel járna számára. Japánban a fukuokai intézménnyel együtt jelenleg négy nagy női egyetem működik.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.