Elkészült a Zsolnay Negyed, a pécsi egyetem is beköltözött

Kisebb munkákat leszámítva befejeződött az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében épülő Zsolnay Kulturális...

  • MTI

Kisebb munkákat leszámítva befejeződött az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében épülő Zsolnay Kulturális Negyed kivitelezése, már csak a hibajavítások vannak hátra.

További képekért kattints
MTI

A Zsolnay Kulturális Negyed a pécsi EKF több mint 11 milliárd forint költségvetésű beruházása, egyben Közép-Európa legnagyobb ipariműemlék-rekonstrukciója volt, amelynek révén 5 hektáron 40 ezer négyzetméternyi épület felújításával Magyarország egyik legnagyobb kulturális központja jött létre.

Az épületegyüttes négy nagy részből áll: a Míves negyed a Zsolnay család és a porcelánmanufaktúra történetével, különböző kézműves mesterségekkel ismerteti meg a látogatókat, az Alkotó negyed kulturális intézményeknek és rendezvényeknek ad otthont, a Gyermek és családi negyed az interaktív tudományos-technikai kiállítások iránt érdeklődőket várja, az Egyetemi negyed pedig a felsőfokú művészeti képzést szolgálja.

Az utolsó körben az Alkotó negyed belső udvara, az Ifjúsági Ház rendezvényterme és irodaépülete, valamint az Egyetemi negyed készült el. Utóbbiba már beköltözhetett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara. A kommunikáció és médiatudományi, valamint a szociológia szakos hallgatók a következő félévtől járhatnak oda.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.